Levéltári Évkönyv 7. (Miskolc, 1994)

MISKOLC IPAR-, KERESKEDELEM- ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETÉBŐL - G. Jakó Mariann: Fejezetek a miskolci tankerületi főigazgatóság történetéből (1935-1949)

tagú bizottságok alakulnak a főigazgatói hivatalok, az iskolát működtető egy­házi főhatóságok és a tanfelügyelői hivatalok mellett. 10 Itt volt felelősségre vonható az a tanügyi dolgozó, aki „a hivatalával járó feladat kifogástalan el­végzéséhez a szükséges szakképzettség, szorgalom vagy egyéb fontos kellékek hiánya miatt szolgálatát a megkívánt mértékben nem látja el". 11 A bizottsági tagokat a főigazgató javaslata alapján nevete ki a miniszter. Ott találjuk köztük például a főigazgatói hivatal munkatársait: Kolumban Lajos és Róder Pál taná­csosokat vagy a korszak ismert iskolaigazgatóit: Fürdős Lászlót, Újváry Lajost, Simon Sándort, Szilvássy Jánost, Vucskits Jenőt - mindannyian az új tanügyi el­képzelések végrehajtói. A középfokú intézmények képzettebb tanárai jóval kevesebb problémát jelentettek az iskolalátogatóknak, kirívó szabálytalanságokat feltáró jegyző­könyvekkel itt nem nagyon találkozunk. Az iskolák életének minden jelentősebb mozzanatáról értesült a hivatal, hiszen minden értekezleten (még a szülőin is!) kötelező lett a jegyzőkönyvveze­tés, be kellett küldeni jóváhagyásra a tantárgyfelosztást, órarendeket, tanmene­teket stb. Ide kerültek a tanárok, tanítók minősítési lapjai is, amire a főigazgató rávezette a saját véleményét és úgy küldte tovább a VKM-be. Számtalan kimu­tatás készül ebben az időben a tanszemélyzetről, iskolai és iskolán kívüli mun­kájukról. (1943-ban például azokról, akik a pedagógia valamely területén ki­emelkedő elméleti vagy gyakorlati jártasságra tettek szert. 37 ilyen nevelőt találtak a kerületben.) Új tanügyi lap a főigazgatói elképzelések szolgálatában Tamedly Mihály nagy energiával látott hozzá az 1935: VI. törvénycikk szellemének érvényesítéséhez a tankerületben. Alig szerveződött meg hivatala, máris elhatározza egy új tanügyi lap beindítását az „egységes szellemű nevelés és irányítás" céljából. (Érdekessége az új törvénynek, hogy a lapengedélyek ki­adása főigazgatói hatáskörben marad, még sokkal kisebb jelentőségű ügyekhez minisztériumi jóváhagyás kell.) A tankerületben eddig is három vármegyei tanítóegyesület tartott fenn rendszeresen megjelenő tanügyi folyóiratot, csak Abaúj-Tornában nem sikerült - többszöri próbálkozás után sem - egy ilyen lap életben tartása. A másik há­rom megyében azonban a Borsod Megyei Tanügy, Heves Megyei Népoktatás és a Zempléni Tanító, bár nem nagy példányszámban és terjedelemben, de folyama­tosan tájékoztatta a tanítókat az őket érdeklő kérdésekről. A tankerületi főigaz­gató joggal érezte úgy, hogy az ő közvetlen irányítása alatt kiadott, egyetlen fo­lyóirat jobban szolgálná tanügyigazgatási elképzeléseit. Hosszabb távon az volt a terve, hogy a születendő lap hatáskörét kiterjeszti középfokú intézményekre is, vagyis az összes hozzátartozó iskolafajtára.

Next

/
Thumbnails
Contents