Levéltári Évkönyv 7. (Miskolc, 1994)

MISKOLC IPAR-, KERESKEDELEM- ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETÉBŐL - Rásó József: Történelmi szorítások - kisemberi stratégiák (Miskolci pedagógusok a 20. század első felében - önéletrajzaik tükrében)

Eddig főleg azokat a pedagógus társadalomban végbement történéseket vizsgáltuk, amelyeket századunk nagy sorsfordulói idéztek elő. A következőkben inkább e rétegnek azokra a belső változásaira fordítjuk figyelmünket, amelyek bármely háborítatlan, békés korban is végbemehettek volna. Az útbaindító felmenőikre, családi viszonyaikra, melyek visszahúzták vagy éppen ellenkezőleg, inspirációt jelentettek számukra, hogy kitörhessenek életük keretei közül. (4. sz. melléklet.) Elöljáróban be kell vallanunk, hogy a foglalkozásra utaló statisztikai adat feldolgozásánál, az apákra és a nagyapákra utaló közléseket vettük figyelembe. Erre egyrészt az adatok könnyebb kezelése indított, másrészt pedig az hogy, különösen a nagyszülők nemzedékénél - a nők között még nem volt annyira elterjedt a családon kívüli hivatásszerű foglalkozás. A nagyszülőkre vonatkozó kevés adattal kapcsolatban kétféle magyarázatra gondoltunk. Vagy a feladatok elkészítésének lázában feledkeztek meg róluk, vagy csak azok tartották fontosnak kitérni rájuk, akiknek fizikai dolgozó felmenőik voltak, amit igyekeztek a maguk előnyére fordítani. Az már az első látásra is szembeötlő, hogy ez a hivatás nem a társadalom felső rétegeire volt jellemző. A táblázatot tovább vizsgálva két alapvető tendencia rajzolódik ki. Az egyik ennek a hivatásnak a tradicionális, a családban öröklődő jellege. A kettes foglalkozási csoport 116-os létszámából 77 tanító, 14 pedig lelkész volt. ők már elértek egy bizonyos szintet a vidéki társadalomban és a gyermekeiknél ezt igyekeztek stabilizálni. A foglalkozási csoport harmadik részét képező és 25 főt számláló jegyzők, szintén a vidék értelmiségének meghatározó tagjai voltak. A másik karakterisztikus vonás azt bizonyítja, hogy a néptanítói intézmény a társadalmi mobilitás egyik igen fontos katalizátora volt. Az értelmes falusi gyermek számára majdnem a felemelkedés egyetlen útját jelentette. Szinte közhely, hogy a tehetséges, az értelmiségi pályára alkalmasnak tartott gyermeket a pap szinte kikönyörögte a családtól. Ezért bármennyire is éltünk fentebb a gyanúperrel, hogy az illetők a jobb származás miatt hivatkoztak nagyszüleikre, akik a társadalom alsóbb szintjein éltek, a lényeg az, hogy módjuk volt ezt megtenni. A 4-től 9-ig foglalkozási csoportokban helyetfoglalók az összminta majd 60%-ára terjednek ki. Ahogy a magasabb szinten a tanítók, lelkészek és jegyzők határozták meg a pályával kapcsolatos ambiciókat, itt a nagyüzemi munkások és az állami alkalmazottak nagy száma feltűnő. Az összlétszám 23,3%-a került ki közülük. A Diósgyőri Vasgyúr és a Posta is több tanítót adott, de ami a vasutat jellemezte az különösen feltűnő. Az apák közül 34-en dolgoztak a MAV-nál különböző minőségben: vezető műszaki alkalmazottként, kistisztviselőként vagy fizikai dolgozóként (bakter, málházó, mozdonyvezető stb.). A vasutasok kétharmada ez utóbbi kategóriához tartozott. Ahhoz, hogy a társadalmi mobilitásba az egyén bekapcsolódhasson, mindenképpen kellett egy egzisztenciális biztonságérzet és ezt a MAV vagy egyéb nagyvállalatok nyújthatták. A kisiparos és kiskereskedő kategóriánál valószínűleg az a stratégia érvényesült, miszerint a birtokot, üzletet vagy ipart csak egy gyerek örökölhette,