Levéltári Évkönyv 7. (Miskolc, 1994)

MISKOLC IPAR-, KERESKEDELEM- ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETÉBŐL - Rásó József: Történelmi szorítások - kisemberi stratégiák (Miskolci pedagógusok a 20. század első felében - önéletrajzaik tükrében)

míg másokat kifizettek kitanítottak. A közelben pedig a követhető mintát a tanítók, esetleg a papok jelenthették. Ha a nemek szemszögéből vizsgáljuk meg a kérdést, szintén a szerves, a társadalom hajszálerein végbemenő lassú, fölfele irányuló mozgásnak lehetünk tanúi. Az 1-3. foglalkozási csoportban lévő apák inkább lánygyerekeikkel szerepelnek, nyilván abból az okból, hogy a számukra már elért társadalmi státuszt gyermekeik részére átörökítsék. A 4. foglalkozási csoportot alkotó kistisztviselők őket erősítik, míg az 5-9-ben helyetfoglalóknál egyértelmű a hú gyermekek túlsúlya. Míg az előző rétegek gyermekei a birtokon belül maradtak, a másiknak a birtokon belülre akarták juttatni gyermekeiket. A kistisztviselők csoportjának tagjai pedig, ha nem is rendelkeztek magasabb életszínvonallal, mint más fizikai dolgozók, de értékrendjükbe az „úrias" mintákat követték. Ami a szűkebb családi helyzetüket jellemezte, arról a következők derültek ki, az indulást illetően. A pedagógusok közül 280-an még teljes családban nőttek fel. A válás akkoriban még nem volt jellemző. A gyerekek közt 44 félárvát számoltunk össze, amihez két teljesen árva és két elhagyott körülmények között felnövő csatlakozott, ez az összlétszám 14,3%-át jelentette. A teljes családok nagy száma arra utal, hogy az iskoláztatáshoz stabil családi háttér kellett. Ugyanakkor a családok összetartó ereje, amely a szoros rokonságban lévőkre is kiterjedt, valamint az akkor meglévő, nagyrészt egyházi karitatív szervezetek elég erős hálót fontak ahhoz, hogy a sérült családok gyermekei is, megfelelő személyes erőfeszítéssel, kompenzálni tudják hátrányukat. Az önéletrajzírók - magukat is beleértve 1548 - gyerekről tudósítanak, ami 4,6 gyerekszámot jelent családonként. Talán ma már meglepő, de ez a magas gyerekszám akkor még nem volt akadálya a boldogulásnak. Gyakran az előbb kiiskoláztatott, már kereső képes korban lévő állta fiatalabb testvérének taníttatási költségeit. A maguk családi életének alakításában már nem voltak ennyire szerencsések. Családban élt a nők közül 147 fő (65,6%) a férfiaknál ez a szám 96 fő (88,3%). Együtt ez 73,1%-ot tesz ki. A hajadonok és a nőtlenek száma 61, illetve 11 fő, ami a vizsgált létszám 21,5%-át jelenti, a maradék 18 főt (5,4%) az özvegyek és elváltak adták. A 245 házasságban mindössze 335 gyermek született, ez családonként 1,4-es átlagot jelent. Ha összeverjük az előző nemzedék családjainak 4,6-es átlagával, ez a csökkenés különösen figyelemre méltó. Bár e dolgozatnak nem lehet célja, hogy a népesedési problémákra választ adjon, de megkockáztatható, hogy mai népesedési gondjaink gyökereivel találkoztunk. Ennyi változást elszenvedő, ennyi mindenre igénybe vett, magára és családi életének ápolására ilyen keveset áldozni tudó rétegnél az önreprodukciós képesség elvesztése talán törvényszerűen következett be. 1951 tavaszán a Miskolci iskolákban alkalmazott tanerők közül 284-nek tanítói képesítése volt (84,4%), 35-en rendelkeztek polgári iskolai tanári oklevéllel (10,4%), egyetemi végzettsége 16 főnek volt (4,8), egy személy nyelvmesternek vallotta magát. A szakos tanárok hiányát gyorsított szaktanítói tanfo-