Levéltári Évkönyv 7. (Miskolc, 1994)

MISKOLC IPAR-, KERESKEDELEM- ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETÉBŐL - Lénárt Béla: Pedagógusok és közművelődés Miskolcon (1868-1919)

kenysége kisugárzott a város közművelődésének területére is. Ha szűk körben is, de hozzájárult a város pedagógusi rétegeinek egy táborba hozásához, méltó szellemi elődje volt a Borsodmegyei Altalános Tanítóegyletnek, de a város közművelődési egyletének is. Tevékenysége nélkül szürkébb lett volna Miskolc századvégi közműve­lődési képe. MELLÉKLET „A miskolczi tanügyi kör" ALAPSZABÁLYAI 1. ő. A kör czíme. Miskolczi tanügyi kör. 2. ő. A kör czélja. 1. A Miskolczon tanítással foglalkozó egyének egyesülése által egy oly társas kör teremtése, mely figyelmét a tanügy minden mozzanatára kiterjeszt­vén: elsősorban Miskolcz város tanügyének javítását ismerje feladatának; mely helybeli közmívelődési viszonyaink hiányairól biztos tudomást szerezvén, azokon segíteni mind maga igyekezzék, mind elveinek szélesebb körben való terjesztése által a javítást előmozdítsa. 2. Egyes közérdekű felolvasások tartása által a társas életet fejleszti. 3. Az anyagi viszonyok gyarapodásával a tagok által készített önálló becsű tudományos és szépirodalmi dolgozatokat tiszteletdíjjal jutalmazza. 4. Ha a kör alaptőkéje megengedi, szegény sorsú tanulókat is részesít anyagi segélyben, és míg ezt nem tehetné, igyekszik módokról és eszközökről gondoskodni, hogy az arra érdemes szegény sorsú tanulók más módon nyer­hessenek segélyt. 5. Czélja továbbá oly segélyező-egylet felállítása, mely a rendes tagokat, ha azok külömböző életviszonyok folytán segélyre szorulnának tehetsége sze­rint, anyagi támogatásban érdemileg részesítse. 3. ő. A kör tagjai 1. Rendes tagok. Ilyenek kizárólag Miskolcz város területén tanítással foglalkozó nyilvános és magán, rendes és segédtanárok, s tanítók lehetnek. A belépő rendes tag, szándékát vagy a közgyűlés előtt élőszóval, vagy az elnökhöz intézett írásbeli nyilatkozattal jelenti ki, a mely után nevét a kör törzskönyvébe sajátkezűleg ejegyezvén, ez által magát az alapszabályok pontos megtartására kötelezi. 2. Pártoló tagok, kik a nemes czél iránti tekintetből annak alaptőkéje gya­rapítására évenként egy o. é. forintot fizetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents