Levéltári Évkönyv 7. (Miskolc, 1994)

MISKOLC IPAR-, KERESKEDELEM- ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETÉBŐL - Lénárt Béla: Pedagógusok és közművelődés Miskolcon (1868-1919)

3. Alapító tagok, kik az alaptőke gyarapítására egyszer minden korra legalább húsz o.e. forintot adományoznak. 4. ő. A rendes tagok kötelességei Minden rendes tagnak kötelessége a kör czélját az alapszabályok által meghatározott módon tőke telhetőleg elősegíteni. E czélból annak ülésein megjelen, a rábízott dolgokban híven eljár, egy o. é. forint tagdíjat évenként pontosan megfizeti. 5. ö. A pártoló és alapító tagok jogai Mind a pártoló, mind az alapító tagnak joga van a kör ülésein megje­lenni, ott a tanácskozásban, értekezések tartásában, indítványok tevésében részt venni: de a kör tisztviselőinek választásában, a segélyben való részesülés­ben, határozatok hozatalánál a szavazásban csak a rendes tagok vesznek részt. 6. ő. Ügyrend 1. A kör, az elnökség által előre meghatározott helyen és időben havon­ként legalább egyszer ülést tart, melyre a tagok a helyi lapok útján nyilvánosan hivatnak meg. Ezek ülések tárgyát szakfelolvasások, helyi iskolai adatok, tanügyi be­szélgetések, a közfelolvasásra szánt és a bíráló bizottság által elfogadott mun­kák felőli jelentések, tanügyeinket illető statistical adatok, pénztári jelentések stb. képezik. 2. Ezenkívül a kör időnként közfelolvasásokat tart, csekély belépési díj mellett. 3. Évenként September hóban rendes közgyűlés tárta tik, melynek ügy­rendjét az egy évre választandó hivatalnokok választása, az évi igazgatósági je­lentés, pénztárnoki számadások jóváhagyása, esetleg felülvizsgálása s költség­vetés képezik. A közgyűlés jegyzőkönyvében hitelesítésre az elnökön és jegy­zőn kívül három tagú bizottság felkéretik. 7. ő. A kör hivatalnokai A kör ügyeit vezetik a közgyűlés és az ez által választott igazgatóság, melynek tagjai a hivatalnokok, u. m. elnök, alelnök, jegyző, pénztárnok, titkár, ellenőr; továbbá öt igazgatósági tag, kik mind a rendes tagok közül választat­nak. 8. ő. A hivatalnokok kötelességei 1. Elnök. Összehívja és vezeti a közgyűlést és a rendes havi üléseket. A kört a hatóságokkal és más egyletekkel szemben képviseli. A kör pecsétnyomó­ját őrzi. 2. Alelnök. Az elnök akadályoztatása esetén őt mindenben helyettesíti.

Next

/
Thumbnails
Contents