Levéltári Évkönyv 7. (Miskolc, 1994)

A RÉGIÓ GAZDASÁG-, TÁRSADALOM- ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETÉBŐL - Pók Judit: A szőlőművelés és borkereskedelem szabályozása a Hegyalján 1770-1850 között (Körlevelek és dobolási könyvek alapján)

Oeskay András, a tokaji járás szolgabírája, 1781. ápr. 8-án arról a gyakor­latról számol be nem kis felháborodással, hogy csak reggel 7 óra tájban állnak munkába az emberek, este 6 órakor pedig már abba is hagyják. Ennek meg­akadályozására a város- és hegybíráknak strázsákat kell állítani, akik megfog­ják azokat, akik napnyugta előtt el mernek jönni a szőlőből, és akár vincellér, akár kapás, 30 pálcát ütnek rá a piacon. 7 1812-ben már szabad egy icce pálinka 16 porcióban való adása, egy munkás napi két adagot kaphat. Ebben az esztendőben a napszámbérek a kö­vetkezőképpen alakulnak: krajcár „Ujhelytől felfelé kapásnak és akármely férfi munkásnak őszi napokon 24 Ujhelyen alól, a Hegyalján 30 Szőlőfedő Ujhelyen felül 18 Szőlőfedő Ujhelyen alól 24 Harmadik classisü szőlőmunkáltatásra őszi napokon 16 Ugyanott a fedőnek 12 Egy asszonyi napszám Ujhelyen felül 18 Ujhelyen alól 24 Egy szedőnek Ujhelyen felül 6 Ujhelyen alól 8 Egy taposónak Ujhelyen felül 24 Ujhelyen alól 30 Egy puttonosnak Ujhelyen felül 18 Ujhelyen alól 24" 8 Összehasonlításként 1812 szeptemberében egy jól kisült 8 latos zsemle ára 2 krajcár, egy 2 fontos búzakenyér 12 krajcár, a munkahús fontja 7-8 kraj­cár, a disznóhúsé 9 krajcár. 9 A limitált béreket nem tartják meg a gazdák, ha úgy látják jónak feljebb­feljebb viszik. Erről panaszkodnak a tokaji járásban 1813-ban is: „ .. . Tapasztaltatván, hogy a szőlőmunkán nyakra, főre kapkodnak némely szeles gazdák, és más külföldi uraságok vintzellérjei ismét az ő Urok erszényé­vel nem gondolván, a napi számok bérit már most is feljebb csapták, mint a te­kintetes nemes vármegye limitatioja tartja, holott meg otsulván minden, annak is kevesedni kellene . . ." 10 Minden bírónak ki kell doboltatni, hogy Szaniszló napjáig (május 7.) senki nem merjen a szabott béreken felül fizetni, a már leírt büntetések terhe alatt. Pálinkát adni, 1817-ben is, naponta kétszer szabad, mégis Kaszner János tokaji járási szolgabíró szerint a munkások jókor reggel nem fognak munkába, Tokaj. Körlevelek, 1781. ápr. 8. 'Olaszliszka. Körlevelek, 1812. szept. 13. icce: űrmérték, 0,8 liter. 'Font: súlymérnék, 0,56 kg. Lat: súlymérték 1/32 font. ^Olaszliszka. Körlevelek, 1813. márc. 24.

Next

/
Thumbnails
Contents