Csorba Csaba (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 5. (Miskolc, 1985)

MONUMENTA HISTORICA - Vörös Károly: Egy gömöri nemzetőr két hete 1848 decemberében (Alexy Lajos naplója)

sokat kapott és kivált nem olyan jogokat, melyeknek mindenáron való fenntartásáért életét, egzisztenciáját érdemes lenne kockáztatnia. Emellett - indokolhatjuk, minősíthetjük Alexy magatartását - személy szerint őt magát a jól menő családi kereskedés pillanatnyilag még azoktól az anyagi gondoktól is mentesíti, melyektől hajtva sok fiatal értelmiségi kortársa radikalizá- lódik, - egészen a katonai szolgálat vállalásáig.

Naplójának és cselekedeteinek tanúsága szerint azonban Alexy magatartásának két jellemzőjét: azt, mely távol tartja őt az udvari politikától, és azt, amelyik oly kevéssé aktivizálja a magyar kormány politikájának fegyveres támogatására, mégsem lehet ellenforradalminak venni, vagy őt akár csak közömbösséggel vádolni is. A kései visszatekintés egy adott korszakra, és kivált forradalmi időkre, hajlik arra, hogy a társadalmi magatartás normáit azonosítsa a cselekvőkével, és fordítva: a cselekvők, és aktívak magatartását normaként, egyetlen lehetőségként vetítse rá a társadalomra. Egyre inkább úgy látjuk azonban, hogy ez a kisarkítás túlzott, torzít és az erre épülő érték- és követelményrendszer is téves, - és nem csupán azért, mert a társadalom nem e szerint eljáró elemeit legjobb esetben is tüstént közömbösséggel vagy ingadozással vádolja, ilyenként minősíti, hanem azért is, mert általában is lebecsüli ennek a magatartásnak erejét, hatását. Az a körülmény ugyanis, hogy bizonyos helyzetekben a társadalom jelentős része Magyarországon 1848-49-ben passzív magatartást tanúsít, nem azt, illetve nem csak azt jelenti, hogy egyszersmind nincs véleménye az eseményekről, hanem legfeljebb azt, hogy véleményének kimondását, vagy éppenséggel tettekben való kifejezését valamilyen - hol szubjektív, hol objektív - oknál fogva nem látja indokoltnak, vagy értelmesnek. Nem fog fegyvert, mert soha nem volt katona, nem is kapott kiképzést, vagy mert nem akarja otthagyni családját és otthonát, vagy visszariad a katonáskodással váratlanul, előkészület nélkül rárohanó fizikai megerőltetéstől, - és egyáltalán: a hadakozást a professzionátus katonáik feladatának látja (nem is teljesen indokolatlanul). Nem vesz részt demonstrációkban, tüntetésekben, macskazenékben: mert nem szereti a tömeget, vagy fél, hogy belekeveredik erőszakos cselekményekbe és áldozata lehet a megtorlásnak. Teljesíti a hatalom követeléseit és nem fo- gadja be a menekülőt, mert nem látja értelmét az ellenszegülésnek, kivált fegyverekkel szemben nem. Nem rokonszenves magatartás, ám ha kétségtelenül nem fedi is a hősiességről, vagy akár egyszerűen csak a polgári hely állásról kialakított fogalmainkat, még ezt a fajta passzivitást sem nevezhetjük aktív kollaborációnak, - amint hogy képviselőjétől ez már távol is áll. Hiszer mint az éppen 1848-49 utókorát vizsgálva kiderül is: a passzív tömeg nem szükségképpen lesz híve az udvar által képviselt új rendnek, - szívósan várja majd annak bukását és mikor a nemzetközi helyzet alakulása és a 732