Csorba Csaba (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 5. (Miskolc, 1985)

MONUMENTA HISTORICA - Vörös Károly: Egy gömöri nemzetőr két hete 1848 decemberében (Alexy Lajos naplója)

stabilizálódott belpolitikai viszonyok lehetővé teszik véleményének veszély nélküli kinyilvánítását, visszatér - ha esetleg nem is a teljes nemzeti függetlenségnek, de egy az abszolutizmussal már szemben álló polgárias és az ország számára önállást biztosító államrendszernek követeléséhez. 1648 és kivált 1859 után az abszolutizmust a belpolitika síkján végső fokon ez a magatartás fogja folytathatatlanná tenni, - és ha csak 1867 kiegyezéséig jutva is el, mégsem lekicsinyelhetően.

Aiexy naplójából kibontakozó magatartása ennek a passzív, de nem ellenséges tömegnek magatartását és ennek mechanizmusát segít némileg megismerni. Mert még Aiexy esetében is alapjában passzív magatartás ez, és nem több ennél még akkor sem, ha ő maga nerr. rokonszenvez is az udvarral és végül vállalja is a fegyverfogás kétségtelen kockázatát. További é- letútját azonban nem ismerjük, és így azt sem tudjuk, hogy a következő két évtized alatt hogyan alakult politikai magatartása. De mivel nem utolsó sorban az 1848-49-ben effajta bár jóindulatú, de passzivitásban maradt kispolgári-polgári tömegeknek útján fog kialakulni és főleg megszilárdulni az abszolutizmust lehetetlenné tevő s a kiegyezéshez vezető tömegbázis is, nem tűnik indokolatlannak, ha most már a nyári miskolciakat mintegy 3 hónap megszakítása után kiegészítő újabb, téli naplóbejegyzésekből ennek a sokáig elhanyagolt vagy csupán kárhoztatott passzív magatartásnak és tömegeinek jellegzetes vonásait látjuk kibontakozni minden eddiginél részletesebben és elemezhetőbben.

Persze e magatartás Aiexy naplóiból az alábbiakban kibontakozó konkrét vetülete kevéssé épületes, és ábrázolása sokban elüt az 1848-49-ről ránkmaradt, még a passzivitást is többé-kevésbbé heroikus, vagy legalábbis drámai pózba állító jelenetektől. Inkább valamilyen karrikatúrára emlékeztet: a kényelmes és finnyás polgárral, aki vonulás közben bankettekre jár, ismerősöket látogat, közember létére úrias szállást követel magának, mindenhol megtalálja a módját, hogy jól kialudj a magát, ha lehet kocsin viteti magát a sereg után és a háborúból nem is annyira az életveszély, mint inkább tisztjei fontoskodása és a rendetlenség idegesíti. Szinte svejki természetességgel hagyja ott az egész céltalannak és értelmetlennek talált lövöldözést, hogy azután napokon át, ha némileg aggodalmasan is, de békésen, emlékeit idézve és érzelmes idillben gyönyörködve bandukoljon hazafelé, - ahol megérkezve, azonnal beleesik egy disznótorba. Valóságos antihősként,- de önarcképének ilyen retusálatlan megrajzolásával új színi öltöt rakva fel a magyar 1848-49 képére is, - jelentéktelenségével is segítve nemcsak a kép teljesebbé tételét, de talán, annak fonákságait is megmutatva, jobb megértését is.

XXX

733