Csorba Csaba (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 5. (Miskolc, 1985)

STUDIA ARCHIVISTICA - Hörcsik Richárd: A Tiszáninneni Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteménye Levéltárának története (1531-1966)

ni. így munkája három nagyobb egységre tagolódott: I. Selejtezés, időrendi előrendezés = 4r,5 év II. A két levéltár egyesítése = 7 hónap III. A segédletek készítése = csaknem 14 év A kitűzött munkafázisok határidői sokszor azért csúsztak, mert már le­véltárivá érett irattári anyagot és a kerületi levéltár részeit rendszertelenül szállították Patakra. Például amikor Zsoldos már a segédletkészítés első fá­zisánál tartott, akkor érkezett hozzá egy nagyobb mennyiségű iratköteg. Kénytelen volt leállni a segédletekkel és az új anyagban élőről kezdeni a munkát. A randezés három nagyobb egysége, több kisebb jól elkülöníthető egy­ségekből állt össze. 1. Selejtezés, időrendi előrendezés (1890. július 1 - 1894. november l) 1. fázis: a levéltári szobák előkészítése. Július i-től naponként ellenőrizte a mestereket, hogyan haladnak a felújítással, a meszeléssel, stb. Két hét múlva már átszállíthatta a szétszóródott kollégiumi levéltárat a kollégium Nagy­könyvtárának raktárából, néhány iskolai szerv irataival együtt. 2. fázis: Ezzel vette kezdetét a munkaprogram első részének végrehaj- 105 tása. "Minden előkerülő darabot, akár levéltárba való, akár nem, át kell olvasni s némely irat terjedelmes, más pedig nehezen olvasható vagy betűz­hető.^^ Átlagban naponként 3 óra alatt ötvenet, havonta 1500-at tudott át­nézni. Az iratok között előfordultak Mohács-előttiek, alig betűzhető napló-, és jegyzőkönyvtöredékek, latinul, németül, magyarul és törökül. Zsoldos pale­ográfiai ismeretét dicséri, hogy ezekről elkészített katalógus céduláin lévő re- gestái mind pontosak! Az iratot először átolvasta, majd tartalmának megfelelő­en mérlegelve selejtezte, majd a megmar adtak at évenkénti csomókba rakta. Selejtezéséről nem készült jegyzék vagy kimutatás. Munkáját nehezítette, hogy az Igazgatótanács és a G-azdasági Választmány irattáraikat - többszöri sürgetésre - csak 1891. szeptember 1-én adták át.*°7 1891. december 14-én fe­jezte be a kollégiumi anyag selejtezését és évek szerinti szétválogatását, összesen mintegy 22.855 db iratot. 3. fázis: Közel egy éven keresztül, 1892. június 7-ig ezeket az évekre szedett iratkupacokat dátum (hó, nap) szerint szedte sorba. Közben az ú- jabban beérkező kollégiumi anyagot sorozta be, a Szépészeti Múzeum levél­tári anyagát. Ezzel a kollégiumi levéltárat a lajstromozáshoz teljesen előké­szítette. 4. fázis: Közvetlen ezután megérkezett Miskolcról az egyházkerületi levél­108 tár anyaga "hét (7) nagy ládában 12 métermázsa és 19 kilogr.'-' Zsoldos 435

Next

/
Thumbnails
Contents