Csorba Csaba (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 5. (Miskolc, 1985)
STUDIA HISTORICA - Viga Gyula: Történeti-néprajzi adatok a Keleti-Bükk falvainak erdőléséhez
VIOA GYULA Történeti-néprajzi adatok a Kelet-Blikk falvainak erdőléséhez Bár Tagányi Károly, a hazai erdészeti kutatások mindmáig legnagyobb hatású művelője már a múlt század végén az "erdészeti etnográfiától" várta a magyar erdőkiélés múltjának feltárását, a 'néprajztudomány - leszámítva Hegyi Imre bakonyi tanulmányát* - mindmáig adós a kérdéskör tematikus regionális monográfiáival. Született természetesen számos részlettanulmány, s bizonyos részterületek - elsősorban Takács Lajos munkáira utalok az ir2 tás kérdéseiről - európai szintű összegezése is elkészült. A néprajztudomány említett adósságának egyik fő oka talán az, hogy hagyományosan elfogadott módszerével, a recens anyaggyűjtésen alapuló feltárással az erdőlés történeti kérdései csupán kis részben válaszolhatók meg, s a néprajzi vizsgálódások így érthetően az erdőkiélés, erdei életmód- olyan területeit célozzák meg (erdei iparok, gyűjtögető és zsákmányoló gazdálkodás, erdei állattartás, fafeldolgozó háznparok, stb.), amelyek néprajzi módszerekkel leginkább megragadhatók. így a történeti kérdések, az erdővel kapcsolatos jogi vonatkozások kutatása elsősorban a történészek, gazdaságtörténészek feladata lett, akik számos szép eredményt értek el ezen a területen, hason. . . , 3 loan az erdészeti es faipari kutatókhoz. A néprajzi vizsgálatok számos eredményt mutattak fel szűkebb régiónk, „ „ , , 4 a Bükk kiterjedt erdőségeinek haszonvételi formairól is, összefoglaló munka azonban lényegében itt sem készült, leszámítva a diósgyőri kincstári 5 uradalom erdőgazdálkodásának történeti áttekintését. Bár jelen írás sem vállalkozik többre, mint hogy néprajzi adatokat ragad ki egy jelentősebb erdészeti vonatkozású levéltári fdrrástipusból, mégis fel kell hívnom a figyelmet tematikailag-metodológiailag egy lehetőségre, amely egy példamutató regionális erdészeti monográfia csiráit hordozhatja magában. A Bükk-hegység keleti felének egy része a XVI. századtól a koronajavak része volt, melynek irányítását 1702-ben az. udvari kamara vette át.6 A terület kiterjedt erdőségeiben az udvari kamara a XVIII. század közepétől magas szintű, tudatos erdőgazdálkodást folytatott, amely sajátosan szövődött egybe, rétegződött össze a terület falvainak tradicionális erdőkul túrájával. Tovább szinezte ezt a képet, hogy - lényegében az erdőgazdálkodás részeként - a XVIII. század középső harmadában idegen ajkú népességet telepítettek le ezen a területen, akik új iparokat honosí341
