Csorba Csaba (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 5. (Miskolc, 1985)
STUDIA HISTORICA - Kubinyi András: A középkori Magyarország középkeleti része városfejlődésének kérdéséhez
és Lőcse rendelkezett áruállítójogként felfogható, de részben már nem is gyakorolt kiváltsággal.2 0í-í Bátor volt tehát az egyetlen földesúri település, amely ebben a jogban részesült, közlekedési szempontból lényegében indokoltan, Azt sajnos nem tudjuk megmondani, hogy a gyakorlatban mennyire tudták ezt a Báthoriak érvényesíteni, a királyi városok polgáraival szemben valószínűleg nem. Bátor XIV, sz.-i jelentőségét mutatja, hogy 1313-ban két papja van és 1334-ben Szatmár megyében a második legmagasabb pápai tizedet fiz.e.. 201 ti. Bátort egymás közt többször felosztották a Báthoriak. A felosztások a- lapján annyira nehéz az alaprajzot rekonstruálni, hogy olyan nézet is van, miszerint a középkor végén változásokra is sor került volna. Egy biztos, , 202 hogy a település nem volt erődítve. Ha nem is valamennyit, néhány ut- * , . , 203 cat mégis lehetett azonosítani. Először 1334-ben osztották fel Bátor pos- 204 sessiot három részre. Ekkor van a faluban két "maior", vagy "corporalis platea"-nak nevezett utca, az egyiket Tótzugnak hívják. Ez utóbbiból két "piatea" ágazik le: a Csebe utca és a Bogát utca. Vicusnak nevezik a 205 Pócsi utcát, Vasvári utcát, Marheyket (másutt helyesen Marharth utca ), Téglás utcát, és egy meg nem nevezett utcát. Van valahol a helység közepe táján egy viculus-nak, plateuncula-nak, sőt platea-nak is nevezett, nyilván kis utcácska, a Nemes utca. Ebből mindhárom fél részesül. Az utcácska észak-déli irányú, és a végén áll a plébános kúriája. A Szent György plébániatemplom kegyurasága közös marad. Említi a felosztás "locus fóréként a piacot, ahol 18 mészárszéket osztanak fel. Az egyik osztozó fél részét ága kihalása után 1373-ban szintén felosztják.206 Ez az oklevél is említi a locus fori-t, de a Vásár utcát is, a kettő feltehetően azonos (forum - vásár), de nem biztosan. Ez az osztálylevél említ egy Szolga nevű utcát is. A két oklevélből világos, hogy Bátor jelentős, sok utcás település. Egyik példája a faluközpontból sugarasan kiágazó utak mentén terjeszkedő településeknek, amelyeknek a Tiszántúlon más példái is kimutathatók. Az ismert utcanevek ugyanis környékbeli falvakról vannak elnevezve, azaz az odai- 207 ranyulo utakra utalnak. Bogát délnyugatra, Pócs északnyugatra, Vasvar 208 délkeletre szomszédos Bátorral, Téglás valamivel messzebbre esik délen. Ha ezeket a távolsági forgalom útvonalai szerint osztályozzuk, akkor két egymást keresztező főútvonalról beszélhetünk. Egyike ezeknek északnyugat felől a Pócsi utca és délkeleti folytatása a Vasvári utca, ez Nagykároly é- rintésével dél felől kerüli meg az Ecsedi lápot. A másik főútvonal délnyugat felől Debrecen irányából a Bogát utca, amelynek északkeleti folytatása vagy az ismeretlen nevű, vagy a Marharth utca lehetett. Ezen át északról lehetett Szatmár irányában megkerülni a lápot. A két piatea corporalis-t viszonylag könnyen lehet azonosítani, hiszen lényegében két észak-déli, egy31