Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)
Hőgye István: Hegyaljai vásárok, piacok, 1711-1849
becsapták a vevőket és a limitált áraknál jóval drágábban adták, így járt egy gubákat áruló a tokaji vásárban.68 A szegény, sokszor a pénzek pontos értékét nem ismerőket a kereskedők becsapták, így nagy vita támadt 1738-ban az újhelyi vásárban, mikor Kató Ferencnek egy kereskedő régi, forgalmon kívüli pénzt akart visszaadni, de amit Kató nem vett el, sokak bizonyították, hogy a kapott pénz értéktelen, ezért nagy veszekedések után „folyó má- riás”-ra kicserélt a csaló.69 1811-ben Krigovszky Gáspár és Motsonyi Demeter látványosan összeverekedett a tokaji vásárban, mert „ ... az oda gyülekezett számos sokaságnak hallattára . . . hatvan forintos szolga . . . tetüette koldus szavakkal (Motsonyi) gyalázatosán meg betstelenitett az életemnél is tsaknem kedvesebb betsületemet meg gázolta és motskolta . . . paraszt disznó vagy nem Nemes Ember” . . . panaszolta a felvett jegyzőkönyvben.70 Nagyon sok panaszt jegyeztek le vásári lopás miatt. A vásároktól távolabban szekereken őrizetlenül hagyott holmikat, a vásár forgatagában zsebből, kosárból kiemelt pénzek, vásári ellopott áruk, fizetség nélkül meglógott vevők miatt. 1770-ben a tállyai nagyheti vásárban egy miskolci kereskedőtől az őrizetlenül hagyott két lovát vitték el szekeréből,71 a keresztúri vásárból kékfestők portékáit vitték el,72 1827-ben a keresztúri Mátyás-napi vásáron 1800 forintot érő fehér és festett vásznakat loptak el kereskedőtársaktól.73 A hatóság, a városok „rendtartó emberei” a piacbíró, hajdúk hiába őrködtek a vásári rend a zavartalan lebonyolítás felett, mégis gyakran nagy zűrzavar keletkezett egy- egy vásárban. Előfordultak „vásárütések”, rablócsapatok, betyárok támadták meg különösen az állatvásárokat, mikor lovakat loptak, vagy a vásárra menő, hazatérő magánosokat támadtak meg, vették el pénzüket, hajtották el állataikat, szekérből kifogták lovaikat. A vásárütéseknek gazdag néprajzi irodalma van.74 A vásárok nagy forgalmára jellemzőek azok az adatok, melyek távoli kereskedők megjelenésére, gyakori visszatérésére utalnak. A Hegyalja leghíresebb vásáraira eljártak a galíciai, ausztriai bécsi, boroszlói, brünni kereskedők, oroszországi borkereskedők, lengyelek Varsóból, Krakkóból. Jöttek erdélyiek, Kolozsvárról, Nagyváradról, tömegesen jártak Debrecenből, Böszörményből, Kálióból, Nyíregyházáról, felvidéki árusok Bártfa, Eperjes, Késmárk, Lőcse, Kassáról. Jártak a szomszédos Miskolc, de Eger, Gyöngyös kereskedő görögjei is, abaúji, borsodi mesterek.7 5 A vásárok, piacok elmúltával, a vásározók „eltakarodásával” utolsó kötelesség volt a piactér, vásárhely kitakarítása, szemét kihordása, vásári mértékek elrakása az új vásárig. Ebben az utómunkában is gyakori hiányosságok lehettek, főleg a rend visszaállítása szempontjából, ezért hozták az alábbi megyei döntést 1839-ben: „ ... A tisztaság és Egésségi rend tekintetibül a’ Vásári jövedelem tulajdonossá a vásárban és piacokon a szemetet és sarat fel szedettni köteleztessenek, akik ezen kötelességet elmulasztanák a Bírák (t.i. vásárbirák) tisztittassák ki a múlasztóknak költségére . . .”76 Vásárok, piacok kulturális hatásai A vásár, piac nem egyszerűen csak kereskedelmi ügylet, hanem sokoldalú, társadalmi, kulturális hatást adó alkalom. A vásárra járó és a vásárhelyen őket fogadók között gyakran segítő barátság, bizalom, előnyös egymásrautaltság jött létre. Itt különböző nemzetiségűek, magyarok mellett szlovákok, lengyelek, oroszok, németek, görögök, zsidók, más-más vallásúak református, görög, róm. katolikus, izraelita, pravoszlávok, más-más tájak és műveltségi szinten, társadalmi rangon álló emberek voltak együtt, mint eladók95
