Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)
Hőgye István: Hegyaljai vásárok, piacok, 1711-1849
Vásárrendtartások A korai kiváltságlevelekben körvonalazott, de a 16. századvégétől írásban rögzített vásárrendtartásokat találunk, Sárospataknak Dobó Ferenc foglaltatta írásba 1576-ban. Tárcái 1606-ban, Bodrogkeresztúr 1607-ben, Tokaj 1610-ben, Sátoraljaújhely pedig már 1617-ben jegyeztette be törvénykönyvébe a vásári szokásokat. Ezekkel a bejegyzésekkel egy hosszabb idő óta kialakult gyakorlatot akartak pontosan rögzíteni és törvénnyé emelni. 12 Ezek a korai szokások kisebb-nagyobb módosításokkal az egész feudalizmus időszakában megmaradtak, szinte máig is hagyományaikban tovább élnek. A vásári rendtartásokra általánosan jellemzők a vásárt lebonyolító személyek feladatainak, kötelességeiknek, jövedelmüknek, piaci vámoknak, limitációknak meghatározása. A vásáijog általában saját birtoklású volt, de a Hegyalján a városok váltották át ezt a jogot a földesuraktól. A 18. századtól gyakran magánosok, főleg görögök vették bérbe a teljes vagy egy-egy áruféleség kizárólagos árulhatás jogát. 1759-ben Desindeseri Lukács görög és Kégli Leopold kamarai praefectus szerződésében a kereskedő esztendőnként bérbe vette a tokaji vásárokban a szalonna- és húsárulás jogát,1 3 sőt ezt a jogot gyakorolta a tarcali és keresztúri vásárokban is, ezért panaszkodtak ellene a debreceni kereskedők: „ . . . Desindeseri Lukács nevű Görög arendator Contractusra lépett légyen a Tokaji, Tarcali, Keresztúri Földes Urasággal (t.i. a Kamarával) az eránt, hogy egyedül csak őneki légyen szabad ezen városokban esni szokott Országos Vásárok alkalmatossággával szalonnát és hájat fontonkint árulni . . . Országos Sokadalmak természetivel nem külömben Városnak privilégiumával ellenkezik úgy az Publicum, mind reánk, mind pedig ezen Nemes Vármegyére nézve igen káros .. .”14 Az újhelyi vásárt és piacot is görögök árendálták, főleg a vaj, szalonna, só, gyertya és dohány egyedüli árulhatási jogával.15 A vásári piaci igazgatás, a rend fenntartása különféle igazgatási szervezetet igényelt. A Hegyalján az országos vásárok rendjéért a kerületi főszolgabíró, közvetlenül pedig a városok által választott, fizetett vásárbíró állt, illetve felelt, aki saját „hivatalában” hatáskörében intézte a zavartalan lebonyolítást. Kötelessége volt a vásározók elhelyezése, az árak, a minőség, a mértékek ellenőrzése, a vásárvámok, helypénzek beszedetése, a teljes rend feletti őrködés, vitás ügyekben intézkedés a helyszínen vagy nemesek esetében a rendbontó, „szokástörő” személyeket a megyei hatóságnak feljelenteni. Ebben a hivatali munkájában esküdtek, városi hajdúk, a céhek megbízottjai is segítették. Hivatalba lépésekor a vásárbírónak esküt kellett tenni, amelyet Ujhely város elöljárósága így rögzített: „Én ... N. N. esküszöm az Egy Élő Istenre, ki Atya Fiú Szent Lélek Tellyes Szent Háromság a Boldogságos Szűz Máriára és Istennek Minden Szentire, hogy a reám bízott vásárbirói hivatalt híven és szorgalmatosán folytatom a fontokkal és mértékekkel vissza élőket felsőbb határozatok szerént személy válogatás nélkül a város főkapi- tánjának elejébe viszem és feladom. A büntetésekből béjött pénzekről hiteles Jegyző Könyvet vezetendek és arról számolok, szóval a vásár rendben tartását tehetségem szerint eszközlendem. Isten engem úgy segélyen.”16 Már a korai vásárrendtartások is körvonalazták a vásárbíró kötelességét, így az 1606-os tarcali törvény kimondta: „... akarmi fele árut szorgalmatosán megh cirkallia es mindeneket képes áron adat. . . árát rendeli mindneknek hiti szerént” vagy „ ... vásárokon a kereskedőknek akik singgel mérnek singet ad .. .”17 1794-ben a hegyaljai főszolgabíró külön is felszólítja őket „ . .. A’ vékák nagyságában a’ Hegyallyai Városokban rendetlenség vagyon ... ezért meghatároztatok hogy a’ vékák igaz voltára vigyázzanak ... a vásár- birák vásáronként visgállyák meg és ha hibásoknak találtatik az olly véka büntetés alatt 87
