Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)
Vass Előd: Borsod megye török adóztatása az egri vár eleste előtt, 1544-1596
Ilyen módon már a török terjeszkedés elején a megye adófizető lakossága egyszerre a hatvani török és az egri magyar végvár kölcsönös ellátmányi területét szolgálta.5 Az 1547 decemberében Nagyszombaton tartott országgyűlésen a törökkel folytatott adóztatási vitákban döntöttek. A megkötött fegyverszünet értelmében megállapították, ki mit bír, az maradjon továbbra is a birtokában. Közben a törökök Heves megye területét szinte teljes egészében és Borsod megye délnyugati részét véglegesen összeírták. Az Isztambulból Budára küldött Halil bég irányítása alatt 1544/45-ben összeírt falvak, ezután rendszeres török adóztatás alá kerültek. Az első ismert török adóösszeírás, ami Borsod megye területére is kiterjedt, a hatvani szandzsák 1548. évi deftere volt. Ezt a deftert, azonban Fekete Lajos 1550-re keltezte utólagosan, mivel az eredeti fentmaradt kézirati példány keltezetlen volt. Az utóbbi kézirat kiadása óta már többen az 1540-es évekre keltezték.6 A török összeírások elkészítésének módjára az összeírások legelejére bemásolt törvénykönyv, az ún. „kanunname” utal. A meghódított területek gazdasági életét, adóztatását, kereskedelmét, az adózók mindenféle fizetési kötelezettségét, vagy esetleges mentességét szultáni törvénykönyvek, az ún. kanunnámék szabályozták. A budai tartomány (vüájet), ahová a hatvani szandzsák is tartozott, törvénykönyve általában intézkedett minden adózás alá eső jövedelemről, s ezt részletezve a hatvani szandzsák kanunnáméja a helyi viszonyokra alkalmazta.7 Az általános szabályzásokat a helyi gazdasági élet jellegét és mértékét ténylegesen tükröző viszonyokra dolgozták át. Az egyes adófajták mennyiségi meghatározásából a helyi adók nagyságából a Borsod megyei mezőgazdasági termelés és piacforgalom mértékére következtethetünk. Az első ismert 1548. évi török adóösszeírásunk a török földesúri adók számbavételéről készült. A törökök részletes adóösszeírásait tahrir defternek nevezzük. A többféle török adóösszeírás közül a tahrir deftereket azért nevezzük részletes adóösszeírásnak, mert az összeírásban megjelölt adójövedelmeket a török javadalom-birtokosok között osztották fel. A török adóösszeírásokat a budai tartományi kincstár (defterhane-i vilayet-i Budin) kezelte. Az egyes adóösszeírások elkészítésére a kincstár vállalkozókat kért fel. Általában török főtisztek, vagy szandzsákbégek kapták meg a megbízásokat, akik a tényleges adóösszeírás elvégzését saját embereikkel csináltatták meg. A falvakban megjelenő török adó- rovók a falvak bíráival és esküdtjeivel a helyi adókatasztert általában a hároméves átlagtermés figyelembevételével készíthették el. A falu adófizetői névjegyzéke, egyben a földkatasztert is jelentette. Az Oszmán Birodalomban senki saját földjét magáénak nem tekinthette, mivel minden föld birtokosa a szultán volt. A török kincstár a szultán nevében ismerte el a paraszti földbirtoklást, ha magukat a defterbe felíratták, s adóikat megadták. Az egyes falvak adóit pedig azért osztották ki a török szultán, a katonák és tisztviselők között, hogy az adók közvetlenül az állami szervek ellátmányát szolgálják. A török részletes adóösszeírások legelejére bemásolt kanunnáme rendelkezése szerint minden 300 török akcséval, vagy hat magyar forinttal felértékelhető falusi háztartás egy adófizetőt, vagyis adóegységet, törökül „háné”-t jelentett. Minden adófizetőt név szerint feljegyeztek. A névjegyzékbe még a családfők neve mellé felnőtt, rendszerint 15 évesnél idősebb fiaik, vagy testvéreik neveit is felvették. A defterbe felvett felnőtt legények, egy-egy adófizető háztartás (a.m. hane) örököseiként szerepeltek. A névjegyzék végén az adófizetők „hane”-számát összesítve is megadták. Közvetlenül utána a földesúri adók összesített összegét török akcse értékben jegyezték fel. Majd a török földesúri adók részletezése következett. Elsőként mindig a „kapu adó”, vagy „iszpendzse” egyenkénti száma, s együttes összege került kimutatásra. Egy „kapu” adóösszege évenként egy magyar forint, vagyis 50 török akcse volt. A török adóztatás nyilvántartásában fontos szerepet játszottak a különböző terménytizedek, kila mennyiségben, s ennek török akcse értékében történő kimutatásai. A búza tized, a kétszeres tized (a két rész búza és egy rész
