Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)

Kun László: Politikai harcok Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 1956. november 18.-december 11. között

formálisan az szolgáltatott ürügyet, hogy a karhatalmat — miként mondották „levitézlett párttitkárokból” állították fel, s hogy tagjai között az első időszakban szerepeltek az Államvédelmi Hatóság beosztottjai is. A karhatalom döntő többsége valóban hivatásos pártmunkásokból került ki, zömmel olyan kommunistákból, akiket az apparátus létszám- csökkentése nyomán átirányítottak a karhatalomba. A karhatalom másik rétegét a szocializmus ügyéhez hű katonatisztek adták. A kérdés lényege azonban akörül forgott, hogy az erősödő karhatalom mind eredményesebben lépett fel a különféle ellenforradalmi megnyilvánulásokkal (ekkor főleg a plakátháború résztvevőivel) szemben, s e karhata­lomra a munkástanácsok nem gyakoroltak semmiféle befolyást. A munkástanácsok nemzetőrségeinek fokozatos felszámolása, a karhatalom meg­szervezése (ekkor a rendőrség még nem jelentett számításba vehető erőt) a belső erőviszonyok lassú, ám folyamatos változását jelezte. Ezért törekedtek a munkástanácsok és személy szerint Földvári is, hogy a megyei karhatalmat a párt fegyveres testületéből a munkástanácsok fegyveres testületévé változtassák, vagy legalábbis saját ellenőrzésük alá vonják. November 20-án Mártabányán a munkástanács elnöke, Celláth kezdeményezésére összehívták a LÁÉV és a Papírgyár munkástanácsainak képviselőit, s követelték a III. kerületi rendfenntartó munkászászlóalj feloszlatását. A tanácskozáson hozott határozat szerint „Tudomásunkra jutott, hogy a rendfenntartást a III. kerületben olyan egyének látják el, akik nem a nép bizalmából kerültek oda, a közvélemény ellenük szól, nem látjuk biztosítva községünk nyugalmát és rendjét ezen egyének tevékenykedése által. Egyhangú­lag követeljük, hogy a jelenlegi redfenntartó egyéneket, akik fegyverrel is el vannak látva, azonnal hívják vissza és... a harmadik kerületi üzemekből létszámarányukban delegál­janak 3-4 vagy több főből álló és a rendfenntartást garantáló dolgozókat. A jelenleg működő rendfenntartók tudomásunk szerint mind azon egyénekből állnak, akik a sztálini—rákosi rendszert tökéletesen kiszolgálták, kompromittálták magukat, egy egész község ellenszenvét vonták ki maguk ellen.” Ezen érvelés alapján követelték a III. kerületi üzemi munkástanácsok összevont értekezletének a megtartását, hogy ők szervezzék meg a karhatalmat.70 Függetlenül attól, hogy hat ember nyilatkozott Miskolc III. kerületének egész lakosságának nevében (e kerületben volt a DIMÁVAG és az LKM is) a Celláth kezdeményezésére létrejött tanácskozás célja egyértelmű volt: a kommunistákból álló karhatalom helyett olyan egységet létrehozni, mely a munkástanácsok által megbízhatónak ítélt emberekből állt. Hasonló követelések meglehetősen gyakran hangzottak el a karhatalommal kapcso­latban. (Nem volt ez véletlen, hiszen á karhatalom „kommunistamentessége” a munkás- tanácsok ellenőrzése alá vonása a KMT követelései között is központi helyet foglalt el.) A kérdés lényege azonban nem az volt, hogy „munkásrendőrség” legyen-e vagy „párt­munkásrendőrség”, hanem hogy kommunistákból, vagy pedig a munkástanácsok által is megbízhatónak tartott, s a község nyugalmát éppen a velük szembeni tétlenséggel biztosító személyekből álljon-e a karhatalom.71. Földvári a megyei munkástanács elnökeként élére állt a munkástanácsok ezen követelésének. Részben indokoltan, részben indokolatlanul több alkalommal listákkal ostromolta a megyei pártbizottságot, hogy kiket kell eltávolítani a karhatalomból, részben pedig november 26-án megbeszélést tartott az LKM munkástanácsának képviselőivel, a helyi rendőrkapitányság vezetőjével és a karhatalom parancsnokával. Földvári itt meg­nyitó szavaiban kifejtette, hogy „a munkások és az üzemi munkástanácselnökök arról tájékoztatták, hogy a rendőrségbe és a karhatalomba bevették a volt ÁVH-beosztottakat, továbbá olyan egyéneket, akik a Rákosi-rezsim során kompromittálták magukat, valamint horthysta tiszteket, huligánokat is.” 17 Levéltári Évkönyv IV 257

Next

/
Thumbnails
Contents