Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)
Kun László: Politikai harcok Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 1956. november 18.-december 11. között
A munkástanácsok képviselői kérték Földvárit, járjon közbe annak érdekében, hogy csakis a néphez hű rendőrök, katonák, munkások és parasztok kerüljenek be az új karhatalmi szervekbe.” Földvári erre ígéretet tett és arra is felhívta a figyelmet, hogy „minden erőnkkel meg kell akadályozni a néphez valóban hűséges rendőr- és honvédtisztek tekintélyének lejáratását, amire számos elem annyira törekszik.” Mindehhez azonban hozzáfűzte, hogy bár a karhatalmat a fegyveres erők minisztere irányítja, a megyei munkástanács „ellenőrizni, segíteni fogja az új rendőrség munkáját.” Ezt követően a megyei rendőrkapitányság vezetője beszámolt a munkásrendőrség7 2 tevékenységéről, ismertette, hogy a rendőrséghez egyetlen volt ÁVH-st sem vettek fel (még a technikai személyzetből sem) s eltávolítottak 6 tisztet, 34 tiszthelyettest, akik valamilyen módon megsértették a törvényességet.)73 Csillák őrnagy a honvéd karhatalom parancsnoka szintén felhívta az üzemi munkás- tanácsokat, hogy jobban válogassák meg a karhatalomba küldött munkásokat, mivel 170 ember közül mindössze 120-at tudtak felvenni. A többi büntetett előítéletű, vagy politikailag kifogásolható volt. A tanácskozás végeredményeként a jelenlevő üzemi munkástanácstagok bizalmukat fejezték ki az új karhatalom iránt és kijelentették, hogy teljesen egyetértenek a beszámolókkal. A tanácskozás zárszavában azonban Földvári váratlan — a megnyitójában elfoglalt álláspontján jóval túlmenő — megállapítást tett „bejelentette, hogy a megyei munkástanács fogja a jövőben ellenőrizni a fegyveres erők tevékenységét. ”74 Földvári sajtóban közzétett nyilatkozata a megyei munkástanács új jogkörére vonatkozóan éles ellenállást váltott ki az MSZMP megyei intéző bizottságában. Földvári állásfoglalásával szemben egyértelműen leszögezték, hogy a fegyveres erők irányítása és ellenőrzése a fegyveres erők minisztériumának feladata, nem pedig a munkástanácsoké.75 Földvári ezzel szemben azzal az érveléssel védekezett, hogy nem kell félni attól, ha ő ellenőrzi a fegyveres erőket,76 ami függetlenül a Földvári által képviselt politikai irányvonaltól, teljes egészében tarthatatlan és elfogadhatatlan álláspont volt, hiszen a kérdésben nem személyekről, hanem a munkáshatalmat nagyon is közvetlenül érintő alapelvről volt szó. A munkástanácsok karhatalommal kapcsolatos állásfoglalása, és a megyei munkás- tanács vezetőinek törekvése a karhatalom feletti ellenőrzés megszerzésére, természetesen nem változtatott e forradalmi testület fejlődésén, mindössze jelezte azt az esetenként igen éles politikai harcot, mely e nagyon lényeges hatalmi kérdésben folyt. November végére az általános politikai—gazdasági helyzet lényegesen javult. Az üzemekben az energia- és alapanyag-ellátás függvényében indult a termelés, kijárási tilalmat csak éjféltől hajnal 4 óráig kellett fenntartani, sőt a közlekedési dolgozók számára teljesen feloldották.77 November 28-án felfüggesztették a szesztilalmat is, de ezt másnap vissza kellett állítani.78 A fegyverek összegyűjtése folyamatosan haladt, a rendőrség újjászervezésével párhuzamosan megkezdődött a nemzetőrségek lefegyverzése. (Magánszemélyek birtokában természetesen továbbra is sok fegyver volt.) A politikai frontok több szakaszos polarizációjának jelentős állomása volt november vége. A tisztulás eredményeként megindult az üzemi munkástanácsok és általában a munkástanácsok — befolyásának csökkenése. Ebben több egymással szoros összefüggésben levő tényező játszott szerepet. Mindinkább nyilvánvalóvá vált, hogy a munkástanácsokban helyet foglaló „forradalmárok” jelentős része, akik annyit papoltak a nép érdekeinek őszinte szolgálatáról, gyakran saját pecsenyéjüket sütögetik a forradalom lángjainál. (A mártabányai munkás- tanács elnöke pl. november folyamán mint bányász, mint munkástanácselnök és mint nemzetőr 11800 Ft fizetést vett fel.79) 258
