Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)
Csizmadia Andor: Urbárium és közigazgatás a feudális kori Apátfalván
két s azon vannak, hogy minél nagyobb terület kerüljön allodiális (majorsági) művelés alá. Az intenzívebb gazdálkodás több munkanapot követel, a jobbágyszolgáltatások pedig a régi mértékben már nem elégítették ki a feltornyosult igényeket. Most már nem az a kérdés, hogy a jobbágy ellássa földesurának konyhaszükségleteit, hanem árut is termelhet, amit a földesúr a piacon értékesiteni tud. Cél tehát a jobbágyi robotmunka minél teljesebb kihasználása. A jobbágyot — ahol (mint Apátfalván) csak kisebb allodium van — nemcsak a helybeli kötelezettségek teljesítésére veszi igénybe a földesűr, hanem másutt levő birtokán is dologra szorítja. Felhagy tehát azzal, hogy csak éppen elvégeztesse a helyi szükségletek diktálta munkát, egyre több és több napot ró rá, hogy a jobbágy munkaerejét minél jobban kihasználja. A szemináriumnak a jobbágykihasználás fokozásán kívül gondja van a török időkben elveszített, gyakran jobbágykézre jutott földesúri jogok visszavételére is. A korcsmából, mészárszékből, malomból s a makkoltatásból eredő jövedelem jelentősen kiegészíti az újkori feudalizmus majorsági gazdálkodásból származó bevételeket, a földesúr tehát ezeket sem akarja nélkülözni. A földesúr legelső teendői közé tartozik a határok megállapítása és az úrbéresekkel a szolgáltatások rendezése. Alig veszi át a szeminárium birtokainak a kezelését, máris vitába száll a Szilvásvárad felőli határ miatt az ottani földesúrral, Keglevich Ádám gróffal. A gróf ugyanis 1701-ben az apátfalviaknak, nemkülönben a káptalannak a szeminárium erdejében, tehát Apátfalván makkoltatott sertéseit Szilvásra behajtatta és 34 sertést kifogatott a kondából. Kondor János hatvani prépost, a szeminárium első prefektusa ezért Borsod vármegyéhez fordul, ahonnan Kassai János szolgabírót és Bárczi László esküdtet inquisi- tióra kiküldték, akik 1702. január 25-én kiszálltak Apátfalvára. 14 tanút hallgattak ki afelől, tudnak-e a behajtásról és arról, hogy a gróf 34 disznót visszatartott, kik hajtották be a disznókat, tudnak-e arról, hogy a Bikkes nevű erdőben, ahonnan a sertéseket behajtották, azelőtt is mindig az apátfalviak makkoltattak békésen és háborítatlanul és ez mióta van? A beidézett 14 tanú, többnyire balatoni, daróci, visnyói, csernelyi, ományi, csokvai, szentmártoni lakosok majdnem valamennyien azt vallották, hogy a Bükkben az apátfalviak, szilvásiak, visnyóiak, tárkányiak közösen makkoltattak és e körül azelőtt vita közöttük nem volt. Bárdos István daróci nemes mondja mindössze, hogy az apátfalviak a Fekete-sár ösvényt tartották Szilvás felé határnak. Viszont Szalay Benedek szentmártoni jobbágy úgy vélte, hogyha „Pest kő”-nek Szilvás felőli részét tartották a szilvásiak határnak, mert ha odahajtottak legeltetni, a szilvásiak fenyegetődztek, de sohasem bántották őket. Sajnos az ügy további iratai nem állnak rendelkezésre.9 7 1706-ban a Szarvaskő és Felnémet felé eső határok felett volt vita az egri püspök, mint földesúr és az egri káptalan között. A határügyek az egész század folyamán újra és újra előjönnek, s míg a középkorban a földesuraknak a béli nemesekkel szemben mindig sikerült elérniök, hogy növeljék az apátfalusi határt, a XVIII. században a szemináriumi prefektusok az egri püspökkel szemben nem tudták megtartani Szarvaskő, Felnémet és Felsőtárkány felé sem a határt. A határok kisebbedésének az apátfalviak részére az a hátránya volt, hogy a kevés legelővel rendelkező Apátfalva éppen a legjobb legelőitől esett el. 1706. április 21-én a pankotai apát mint szemináriumi prefektus tiltakozik az ellen, hogy Szilvás község lakosai tudta nélkül használják az apátfalvi ,,Bikkes”-nek nevezett erdőt, a makkoltatásért járó tizedet pedig megtagadják. Tiltakozik az ellen is, hogy a szemináriumhoz tartozó Kis mezőre a daróciak marháikat kihajtsák.98 A szeminárium igyekszik saját területén is tabula rázát csinálni. A török idők alatt volt ugyanis néhány nemesi sessio Apátfalván, sőt valószínűleg a török idők előtt is 22
