Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)
Lehoczky Alfréd: A forradalmi munkásmozgalommal szemben álló ideológiai és politikai törekvések a századfordulón Borsod megyében
munkásság életviszonyainak javítására, műveltségük fokozására, kizsákmányolásának elhárítására alkalmas.” Ugyanakkor üldözzék „kíméletlenül.. . a tőke minden visszaélését, a szegények, tudatlanok kihasználásáf’, mutassanak példát „a közösségnek való áldozatvállalásban és az aranyborjú féktelen imádatának megvetésében." Mindez együtt a tisztviselő „aktív magatartása”.81 Azok az elvek és megállapítások, melyek Vadnay szocializmusát jellemzik, a könyv lapjairól átszűrődtek a napi politikába is. Amikor a Miskolci Munkás Újság kritikai észrevételt tesz az 1913-as alispánválasztásról, s Vadnay erre a Miskolci Napló hasábjain válaszol, a Munkás Újság elutasító hangon reagál Vadnay álláspontjára.82 Vadnay az ügy kapcsán is kifejti véleményét a „magyar szocializmusról”.83 Vadnay szemére veti a „magyar szocializmusnak”, hogy még mindig „betű szerint értelmezi” azt a megállapítást, hogy „a proletariátus felszabadítását csak a munkásság által kell keresztülvinni, hogy az osztályharc kérlelhetetlen, hogy az ellentéteket nem szabad kisimítani...” Hivatkozik arra, hogy nyugati munkások már megbékélnek a nagyiparossal, s „Bernstein és a revizionizmus hívei (akik a cél semmi, az út minden) egyre inkább szaporodnak”. Vadnay arra irányítja a figyelmet, hogy nő a belátás abban az irányban, hogy „nemcsak a távoli és bizonytalan jövő, de a jelen munkásnemzedékének is joga van életviszonyaik fokozatos javulását megérezni. . .”84 Vadnay szerint a magyar szocializmusban a különböző irányzatok még nem „eléggé alakultak ki”, s nem fejlődött odáig, hogy „a békés megértést keresse a polgári osztályok rokonszenvező elemeivel”. Ez a „dogmatikus ridegség” azért érthetetlen — mondja Vadnay mert a szociáldemokraták egyfelől követelik a munkásoknak a szavazati jogot, másfelől elutasítják a polgársággal az együttműködést. Vadnay — végül is — igyekszik hangot találni a szociáldemokratákkal, s kijelenti, hogy „őket... az igazságkeresés, a jóhiszeműség embereinek” szereti tekinteni, s „közérdeknek” tartja „megragadni minden alkalmat, mely a mai társadalmi rendszer híveit, a jövő társadalmi rendszer híveivel eszmei összeköttetésre, megértésre hozni alkalmas”. Végül megállapítja, hogy a polgárság szimpatizáló rétege nem „esküszik vakon a szocializmus minden dogmájára”, de mivel ezt az „eszmeáramlatot az emberiség történetének kívánatos fordulópontjának tekintik”, annak „igazságait nagyrészt magukévá teszik”, s „gyakorlatilag is érvényesíteni akaiják”.85 Vadnay 1914 elején a Magyar Figyelőben „A holnap politikája” címmel fejti ki politikai elképzeléseit. „A gazdasági, a holnapi politika összes kérdései — írja — egyetlen tételben foglalhatók össze: az a többtermelés feltételeinek megteremtése. Ebben benne van — fejtegeti — a munka állandósága, a kereseti alkalmak biztonsága, a megélhetés könnyítése, a jólét általánossá tétele, a műveltség emelkedése. A holnap politikája: megtalálni és érvényesíteni azokat a módokat és eszközöket, amelyek termelésünk eme fokozását előidézni alkalmasak.” Ebből következik — írja —, hogy a jövő politikusának közgazdásznak kell lenni (s nem alkotmányjogi harcosnak), aki behatóan ismeri a „termelési viszonyokat”, megértéssel képes vizsgálni az „osztályigazságtalanságokat.” 86 A Miskolci Napló megjegyzést fűzve Vadnay cikkéhez, azt ügy jellemzi, mint amihez a „történelmi materializmus tanulságaiból táplálkozó, elfogultságtól független társadalom- tudományi gondolkodás habozás nélkül szegődik „... s azt a modern szociológia alapvető irányának” tekinti.87 Az a légkör, melyben ilyen polémiák kialakulnak, alapvetően kedvezőnek mondható, s ennek számos járulékos következménye is megfigyelhető.8 8 215
