Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)
Lehoczky Alfréd: A forradalmi munkásmozgalommal szemben álló ideológiai és politikai törekvések a századfordulón Borsod megyében
Marx és Engels munkája nyomán — állapítja meg - a „szocializmus az utópizmusból tudománnyá fejlődött”.71 Mármost, ha végigtekintjük a Vadnay által kiemelt elemeket, s a hozzáfűzött értelmezéseket, úgy határozott tendenciát figyelhetünk meg: a szocializmust úgy igyekszik bemutatni, hogy annak eszméi könnyebben elfogadhatók legyenek. A századelő szocialista áramlatának Vadnay két irányzatát emeli ki: az egyik „a forradalmi szindikaliz- mus”, míg a másik „az átmeneti reálpolitika, a revizionizmus”.72 Vadnay szocializmusa: a revizionizmus. Vadnay hosszan ecseteli a revizionista elveket, határozottan rokonszenvezve azzal. Szerinte Bernstein — miközben a végcélt tekintve Marx mellett maradt - a marxizmust a „tényleges vizsonyoknak megfelelő tartalommal” töltötte meg. Fő kérdés: mivel a munkásosztály elnyomorodása nem történt meg azzal a „menetsebességgel”, ahogy Marx látta, a helyzet megkívánja „a mai rend keretében már megvalósítható teendők” megtalálását, a „gyakorlati kívánságok és lehetőségek” valóra váltását. (Kiemelés tőlem: LA.) Voltaképpen Vadnay itt jut el a szocializmus helyesléséig: annak a „mai rend keretében” való megvalósíthatóságához. S itt megy tovább: e „neomarxizmus” alkalmas arra — mely ugyan a munkástömeget még nem hódította meg —, hogy a „polgári elemek altruistábbjait megnyeije a szocializmus részére”. Szerinte „az igazság sohasem a végletekben keresendő, és ezért aligha tévedne az, aki a szocializmus, de talán az egész emberiség jövő fejlődésének irányvonalát a revizionizmus által fölvetett eszmék nyomán keresné.”73 Vadnay foglalkozik a munkásosztály szerepével, s ezzel összefüggésben a kollektív tulajdonnal.74 Felveti a kérdést: miért most jelentkezik a szocializmus áramlata, és megállapítja, hogy tőkekoncentrációja akadályává vált a fejlődésnek.75 Elismeri az osztályharc szükségességét76, s mint fogyatékosságot említi, hogy a mezőgazdaság kérdésének megoldásával a marxizmus adós marad.77 A szocializmus gyakorlati rendszerét vázolva Vadnay négy alaptípust határoz meg78, és felveti, hogy a Magyarországon „egységes jellegű szocialista rendszer még nem alakult ki”, még csak a „serdülőkorban” van. Megállapítása szerint a fejlődés attól függ, hogy „az értelmiségi osztályok” tudnak-e hatást gyakorolni a proletariátusra? A fő kérdés az — íija —, hogy az értelmiségnek Magyarországon „megértőén és a mi viszonyainknak megfelelő módon sikerül-e alkalmazniok a mindenütt relativ szocialista igazságokat.”79 Míg az előzőekben Vadnay véleménye a szocializmus igenlését sugallja, a gyakorlati lépéseknél elbizonytalanodik. Kifejti, hogy jelenleg „a szocializmus oly kikerülhetetlen történetfejlődési folyamat, melyet épp oly kevéssé szabad kicsinyelni, amint erőszakkal visszaszorítani nem lehet”. E ténnyel tehát „szembe kell nézni”, s egyetlen lehetőség: „vagy birkózni, vagy kibékülni vele”. Az eddigi „hivatalos fölfogás hatalmi eszközökkel akarta megoldani. Jelenleg az a helyzet — írja —, hogy az ország politikai pártjai vetélkednek a szocialisták megnyeréséért.” Ezjól kifejeződik a választójogért vívott harcban. A kormány maga is elismeri a munkások váalsztójogát, hiszen „az ipari munkásosztály oly társadalmi tényezővé vált, melynek politikai jogokkal történő felruházása a törvény legfőbb indoka és föladata; az az osztály, melyet szervezettsége, képzettsége és önérzete leginkább minősít a politikai jogok gyakorlására és ennélfogva közérdek, hogy belső értékéhez méltó szerephez jusson az ország dolgainak intézésében.” A munkásság friss tartalommal töltené meg a törvényhozást.80 Vadnay miközben a köztisztviselőket — a már idézett módon — a „hivatal” követelményei szerinti cselekvésre figyelmezteti, ugyanakkor arra ösztönzi őket, hogy a korábbi merev politikával szemben rugalmasabb, szemléletileg új módon nyúljanak a munkáskérdéshez. A tisztviselők feladata — írja —, hogy támogassanak „minden törekvést, mely a 214
