Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)
Nemesik Pál: Adatok a borsodnádasdi munkásság betelepedéséhez, munkamegosztásához és migrációjához, 1864-1909
alapoznak. A szóbeli emlékezés néha mértéken felül tartalmaz szubjektív megállapításokat, melyek sok esetben nincsenek szembesítve az írásos dokumentumok tanúságaival. A munkáséletmódról, munkásmozgalom-történetről nem lehet, de nem is szabad olyan publikációk megjelentetésével kísérletezni, amelyik egyoldalú, szubjektív, az üzem és a munkáslakótelep történetét taglalva esetenként az utilitárizmus hínárjába gabalyodik. Nos, vannak még elfekvő, kevésbé elemzett dokumentumaink, amelyek betekintést engednek mind az üzemtörténet, mind a munkásság életmódjának és munkásosztállyá szerveződésének valós körülményeibe. Ilyen forrásoknak tekintem a Borsodnádasdi Lemezgyár munkásságának nyilvántartási és munkafelvételi naplóit. Ezek közül kettőt vizsgáltam meg.8 A két kötetből nyert információkat három téma köré csoportosítottam: bemutatom az írásos anyag adatainak összesítése, valamint a szájhagyományon keresztül nyert információk egybevetése alapján a nádasdi gyár munkásságának betelepedését, származását, az üzemben kialakult munkamegosztás folyamatát, végezetül a munkásság migrációját 1864-től 1909-ig, tehát a kapitalista termelés „szabadversenyes” szakaszában. Adatok a nádasdi munkásság betelepedéséhez (1864-1909) A nádasdi gyár munkáslétszámának az alakulását különböző forrásokból ellenőrizhetjük. Bárczy adatai szerint az 1878/79-es termelési évben 197 főre csökkent a munkáslétszám, a maximumot az 1894/95-ös évben érte el a vizsgált időszakban, 549 főt.9 A népszámlálás 1900-ban 533 főben rögzítette a nádasdi gyár munkásainak számát.10 Ezekhez közeli értéket kaptam a nyilvántartási naplóból, amely az 1894-ig felvett valamennyi munkás adatait tartalmazza. Tegyük fel azt a kérdést, honnan származtak a nádasdi gyár munkásai. Tisztázzuk a munkások eredetének, származási helyének adatait! A Nádasd Lemezgyári munkásszemélyzet nyilvántartási naplója I. (1851-1894) c. kötet a munkás „hazája” rovatában feltünteti a munkavállalást közvetlenül megelőző lakóhelyet, megyét, országot. Ennek regisztrálását végeztem el az/, sz. táblázaton. Összlétszám 520 fő, s ebből magyarhonos 486, külhonos 34. A származási hely táblázatából kitűnik, hogy a nádasdi gyár alkalmazásában álló munkásoknak több mint fele (a magyarhonosok számát véve alapul, 486 főből 253 fő) az ipari létesítményt befogadó települések (Nádasd, Balaton, Berkölcze) paraszti osztályából, a földművelő és állattenyésztő foglalkozási ágból lép be az ipari munkásság soraiba. A három település paraszti társadalma ilyen arányú képviselet esetén meghatározója is volt a munkáséletmód kialakulásának. Az 520-as létszámra kivetítve is 48,6% annak a helyben lakó, vagy bejáró munkásoknak az aránya, amely a kétlaki kategóriába, sorolható, ennek minden előnyével és hátrányával. A kétlakiság a vidéki munkásság esetében mai napig is fennáll; nem hagyhatjuk számításon kívül.11 1864-től alakult ki ez a helyzet, 1895-re a munkaadó részéről - a részvényesek nem nagy örömére — mégis elfogadott gyakorlattá vált. A Rimamurányi képtelen lett volna a teljes munkásság kolonizálására, lakótelepeken való betelepítésére. A naponként bejáró törzsmunkásság fenntartotta felemás társadalmi minőségét, fél-paraszt, fél-munkás jellegét. Ez a réteg szolgáltatja majd az 1896 után felduzzadó munkáslétszám utánpótlását, a női- és gyermekmunkaerő tekintetében is. Ez a három település maradt a munkaerőbázisa a gyárnak napjainkig. 150
