Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)

Nagy Géza: Adatok Karcsa község közigazgatásának történetéhez

járult a falu küldöttsége, hogy mind magasabb és magasabb árért váltsa meg a kaszálás jogát. Azárenda gyors emelkedése annyira elkeserítette őket, hogy 1810 tavaszán nem jelentek meg az ispánnál, hanem elhatározták, hogy erőszakkal szereznek érvényt régi jogaiknak.”

„Junius hónapnak 13-dik és következő napjaiban a megtisztelt uraság Fillér-homoka nevű tilalmas rétjében marhákat behajtottuk és azon a réten már kaszára való füvet leétettük és semmivel tettük közakarattal, karosai lakosok. Olyan formán pedig, hogy azon junius hónapnak 18-dik napján, midőn az megtisztelt uraság kerülőjei azon réten legelő ökröket be akarták volna hajtani, némelyek közülünk azon ökröket az uraság kerülőjeitől erőszakkal elvették.”

Mi sem természetesebb, mint hogy a merész tettet sokszoros megtorlás követte. Először is felbecsülték a fű értékét, ami 55 rénesforintot tett ki, ehhez még a becslési díj három forintja is járult. Ezenkívül az uraság 86 boglya szénáját ingyen kellett behordani és rendbe rakni a pácini csűröskertben. Igen ám, de a széna olyan mélyen benn feküdt a lápban, hogy azt csak külön e célra épített gáton lehetett megközelíteni és kifuvarozni. E gát megépítése is a karcsaiak nyakába szakadt. Ezzel még nem fejeződött be a büntetés sora, hiszen a szokásos testi fenyítés sem maradhatott el:

„Mi Karcsa helység bírái és elöljárói s többi lakosai közönségesen szoros kötelességgel arra kötelezzük magunkat, hogy azon rossztevő lakosokat, akik erőszakkal a behajtandó ökröket a kerülőktől elvették, mindenkor a büntetések idejére előállítani fogjuk, és a megtisztelt uraság pácini tisztjének jelenlétében annak rendje szerint pálcával meg fogjuk büntetni oly móddal, hogy mindenben eleget tenni magunkat szorosan kötelezzük.”

Hányszor és kinek kellett a kemény pálcaütéseket kiállaniok, azt már több mint másfél század távolságból nem tudtam megállapítani. Arról azonban beszél az írás, hogy a karcsaiak a pénzbeli büntetés, különmunka, testi fenyítés után az alázatosságot is gyakorolhatták: „Szoros kötelességgel kötelezzük magunkat, hogy azon szénahordást, kazalba való rakást annak rendi szerint tisztességesen és minden hiba nélkül el fogjuk végezni, és ezen munkát nem úgy, mint büntetést, hanem mint a méltóságos uraságnak hozzánk járuló kegyes könyörületességéért való hálaadást fogjuk végezni.”25

A jobbágyok szorult helyzetbe kerültek. Ha ugyanis eltűrik a földesúri önkényt, akkor éhen halnak, de ha lázadni mernek, akkor a földesúr kivetheti őket jószágukból és földönfutóvá teheti az egész családot, mert a közigazgatás a földesúr oldalán állt.

Ezt tette a földesúr Séra István háromfertályos jobbágyával is 1827-ben, amikor nevezettet három fiával és öt unokájával együtt minden vagyonától megfosztott és földönfutóvá tett; bár igyekezett a törvénytelen tetthez a törvényes látszatot megteremteni:

,Д tisztelt Földes ur a Nagy Méltóságú Helytartó Tanácsnak még 1802ik junius 15én 12 925ik szám alatt költ rendelésénél fogva a Földes Urnák az olyatén telkes embere, akit helyes oknál fogva a telekben meg nem szenvedhet, helyébe azonnal más alkalmatos embernek a telekre való szállítása mellett a Járásbeli Szolgabiró Esküdt Társának és a Vármegye Fiscalisának befolyásával a becslés megengedett, ennél fogva rendes uriszéket tartani nem köteleztetett.”

Mi lehetett a kegyetlen oka a Séra család elleni kegyetlen hadjáratnak, ma már nehezen lehet kideríteni. Talán a báró saját birtokához akarta csatolni a telket, vagy éppen valami jó emberét akarta azzal jutalmazni. A közvetlen okot azonban id. Séra István így íratta le valami írástudó emberrel Zemplén vármegye alispánjához címzett levelében nagy esedezések közepette:

120