Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)
Süli-Zakar István: Tokaj-Hegyalja és környékének népmozgalma 1787-1970 között
tényleges szaporodás. Kivételnek csak Riese, illetve Alsódobsza kínálkozik. Ugyanakkor a háború okozta születéskiesések természetesen itt is jelentkeztek. Magyarország 1949—1970 közötti népmozgalmát a természetes szaporodás nagymérvű ingadozása és a felerősödő vándormozgalom jellemezte. Az ötvenes években — a 190 000 főre tehető 1956/57-es illegális kivándorló ellenére (ezek közül igaz csaknem 22 000 ember visszatért) — 8,4%-kal54 nőtt az ország lakossága. A hatvanas években viszont csak 3,6%-kal. Ennél az értéknél csak a kolerajárványos 1869—1870-es, s a második világháborús veszteségekkel terhelt 1941—1949-es időszak mutatott rosszabb eredményt. 1949—1970 között a természetes szaporodás összetevői közül a halálozási értékek lényegében nem mutattak jelentős különbségeket, viszonylag kis határértékek között ingadoztak (1949: ll,4%o, 1961: 9,6%o). Tehát a természetes szaporodás ingadozását az élveszületések számában bekövetkezett igen jelentős eltérések eredményezték. A világháború után egészen 1952-ig 20%c körül mozgott az élveszületések aránya, majd — főleg adminisztratív beavatkozás miatt — 23%c-ig emelkedett. 1955-től azonban fokozatosan csökkent ez az arány 1962-ig, amikor az eddigi legalacsonyabb szintre 12,9%o-re zuhant. Ebben az évben a természetes szaporodás értéke mindössze 2,l%cvolt! A hatvanas évek közepén az élveszületések aránya a 13,l%o-es értéken stagnált, majd az évtized utolsó éveiben némileg emelkedett. Végeredményben a hatvanas évek demográfiai eredményei mélypontot jelentenek, hiszen az élveszületések és a természetes szaporodás arányát tekintve 1962-től 1968-ig Magyarország Európában az utolsó, vagy az utolsó előttiek egyike volt.55 Az utolsó népszámlálások Borsod-Abaúj-Zemplén megye keleti térségeiben az országos átlageredményektől eltérő demográfiai változásokat mutattak ki.5 6 A tényleges szaporodás értéke Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mind a két évtizedben magasabb volt, mint az országos átlag. A 11,5, illetve 4,4%-os megyei átlag a megye nagyarányú szocialista iparosítását bizonyítja. Ez az iparosítás azonban a megyében egy viszonylag nem nagy területre — a Sajó völgyére — koncentrálódott, s csaknem teljesen elkerülte Tokaj- Hegyalját és környékét. Ennek megfelelően a vizsgált terület demográfiai fejlődése.fő vonalaiban megegyezik az ország többi agrártérségének népesedési útjával. Az élveszületési arányszámok itt is jelentős mértékben csökkentek 1949 óta, ennek ellenére különösen a Bodrogköz és a Taktaköz területe ebből a szempontból is inkább a szomszédos Szabolcs-Szatmár megyéhez hasonlított. A sátoraljaújhelyi járás természetes szaporodása 16,9, a szerencsi járásé 14,3% volt 1949—1959 között. Ennek ellenére a tényleges szaporodás értéke az előbbinél csak 1,5, az utóbbinál is mindössze 5,8% volt. A hatvanas években pedig egyik járásban sem beszélhetünk tényleges szaporodásról, hanem tényleges fogyásról. A járások csaknem 7%-os természetes szaporodásával szemben a sátoraljaújhelyi járásnak 8,5, a szerencsi járásnak pedig 2%-os természetes fogyása volt 1960—1969 között. A húsz éves népmozgalmi adatok tehát jelentős vándorlási veszteséget árulnak el (17. ábra). Kivételt képeznek Szerencs és környéke, különösen a Szerencs—Miskolc vasútvonal mellett fekvő községek, hiszen a közeli Miskolc az ipari és egyéb munkahelyek széles választékát biztosítja. Miskolc vonzásterületén kívül a Zempléni-hegység több községében figyelhetünk meg jelentősebb gyarapodást. Itt a helyi ipar (Hollóháza, Pálháza) és az erdőgazdaság tette lehetővé a tényleges szaporodást. 1949 óta különösen a csehszlovák- magyar népességcserében érintett falvak lakosságszáma nőtt számottevően. Sátoraljaújhely és Sárospatak — szűkös ipari hátterük miatt — még saját természetes szaporodásukat sem igen tudták lekötni, így tehát nem léphettek elő régión belüli vonzás- központokká. Pedig a mezőgazdasági területekről, különösen a Bodrogközből, a munkát 57
