Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)
Kun László: A szocialista konszolidáció első hetei Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, 1956. november 4-19
3. A rendőrségtől távolítsák el a sztálinistákat és rákosistákat, csak a munkástanácsok hozzájárulásával lehessen oda bárkit is felvenni. E követelések alátámasztására hangsúlyozták, hogy amennyiben nem teljesítik, kivonulnak és fegyveres összetűzés árán is kierőszakolják azok elfogadtatását. A vita során az egyik résztvevő javasolta, hogy mivel több megyéből vannak jelen, alakítsák meg az önálló Kelet-Magyarország kormányát. A kérdést azonban levették a napirendről, azzal, hogy indítsanak egy küldöttséget Kádár Jánoshoz. Végül a küldöttség is lekerült a napirendről. A vita már ismét odáig fajult, hogy Koval Pált tettlegesen fenyegették, lökdösték, nyakkendőjét rángatták. A vita során gyakorlatilag semmilyen megállapodás nem született. Koval Pál és Kukucska János törekedett megértetni az összegyűltekkel, hogy a munkástanácsok által kifejtett platform nem lehet tárgyalási alap, törekedtek ráébreszteni az egybegyűlteket, hogy a kivonulással törvényszerűen együttjáró fegyveres összetűzés ódiumát a munkás- tanácsoknak kell vállalni. Gyakorlatilag a tárgyalások holtpontra jutottak. Kovaléknak sikerült megakadályozni, hogy a munkástanácsok közös platform alapján fellépő szélső- jobboldala fegyveres provokációba ugrassza bele a munkásságot, ugyanakkor azonban a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány ellen - a 16 pont alapján - meghirdetett politikai sztájk feloldását nem sikerült keresztülvinni.115 A november 15-i események elemzésénél külön szólni kell az LKM nagyüzemi munkástanácsának szerepéről. Egyértelműen megállapítható, hogy az újjászerveződött ellenforradalmi erők centruma az LKM-ben alakult ki. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy ezt a folyamatot az LKM munkástanácsának vezetői bár szervező tevékenységükkel segítették, de nem irányították. Az események alakulásában az üzemi munkástanácsok szélsőjobboldali tagjaiból álló küldöttségek és az LKM egy szűk jobboldali befolyás alatt álló munkásrétege játszotta a fő szerepet. E két csoport szélsőséges kormányellenes hisztériakeltésével szemben az események meglehetősen tehetetlen szemlélőivé lettek az LKM munkástanácsának vezetői.116 Rimán, aki tisztességes munkás múltjához híven az előző napokban készséggel és korrekt hangnemben tárgyalt Koval Pállal és személy szerint a munka felvételének megszervezésén munkálkodott, ezekben a napokban teljesen elbizonytalanodott, a jobboldal előnyomulásának tehetetlen és tétlen szemlélőjévé vált, s legfeljebb - a munkástanács más tagjaival együtt — csak annyit tett, hogy aggódott a veszélyben lévő kommunista vezetők testi épségéért. Az LKM — és az LKM nagyüzemi munkástanácsa — tehát úgy vált ezekben a napokban ellenforradalmi centrummá, hogy helyet adott a munkástanácsok területi ülésének, a munkástanács vezetői pedig engedtek a kormányellenes hisztériának, a szélsőjobboldali csoportok agresszív és a munkásosztály nevében ágáló nyomásának. A megyei munkástanács újjászervezése November 13—15-én a revizionista köntösben támadó ellenforradalmi csoportok jelentős eredményeket könyvelhettek el, s e sikerek nyomán gyakorlatilag szertefoszlott mindaz az eredmény, amelyet a Forradalmi Munkás-Paraszt Bizottság az előző héten elért: a sztrájk az egész megyére kiterjedt s az esetleges utcai tüntetés — és fegyveres összecsapás a levegőben lógott. A munkástanácsok által programba foglalt és elfogadott politikai követelések, valamint az általuk folytatott politikai gyakorlat között azonban volt bizonyos ellentmondás. A november 13-án elfoglalt politikai platform az ellenforradalom valamennyi lényeges követelését tartalmazta. A programból nem tűnik ki, a valóságban azonban a 269
