Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)
Kun László: A szocialista konszolidáció első hetei Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, 1956. november 4-19
munkástanácsi jobbszárny kezdeményezett és folytatott — arra irányult, hogy november 15-re összehívják az LKM-be a megye munkástanácsainak küldöttértekezletét. 14-én az egyes üzemi munkástanácsok megkapták az értesítést a másnapi gyűlésre, Rimán pedig kapcsolatba lépett Koval Pállal, s a megye november 10-én kinevezett kormánybiztosával, Kukucska Jánossal együtt meghívta az LKM-munkástanácsának 15-i értekezletére. Koval és Kukucska 15-én reggel 8 óra körül érkezett meg az üzembe, és azonnal tárgyalni kezdtek a munkástanács szűkebb vezetőségébel, Rimánnal, Solymárival, Percnyivel. Röviddel a megbeszélés kezdete után megérkezett a munkástanács egyik tagja és bejelentette, hogy a dolgozók összegyűltek az üzem egyik csarnokában és tájékoztatást kívánnak a megyei munkástanács letartóztatott tagjairól.108 Kováit és Kukucskát meglepte a hír, mert az előzetes megbeszélések során nem volt szó nagygyűlésről. Az üzemből és a környező üzemekből mintegy 1500—2000 ember verődött össze,109 Rimán néhány szóval megnyitotta a gyűlést. Semmi érdemlegeset nem mondott, mindössze bejelentette, hogy Kukucska János kormánybiztos kíván beszélni. Az összeverődött tömegben szervezett csoportok szították a hangulatot. Amikor Kukucska beszélni kezdett azonnal közbekiabáltak, hogy mi volt a foglalkozása október 23. előtt? Kukucska elmondotta, hogy a K.V. tagja és képviselő volt, mire hazaáruló, dobják le! kiáltásokkal beléfojtották a szót. Utána Koval Pál kísérelt meg beszélni, s szavai nyomán, ha lehetséges, még nagyobb felzúdulás támadt, s nem' tudta folytatni beszédét. Helyét alkalmi szónokok foglalták el, akik szélsőséges uszításba kezdtek. Nagy, a szénbányászati tröszt munkástanácsának elnöke bejelentette, hogy „egy gramm szenet sem adnak ennek a kormánynak, legyen sötétség.” Kitért arra, hogy a bányászok nem tűrik, hogy szovjetek embereket szállítsanak ki az országból, 2000 bányász felkészült a vasutak robbantására, a Bükkben 20 000 partizán várja az intését.110 Hasonló szellemben beszélt a többi felszólaló is, követelve a megyei munkástanács letartóztatott elnökségének szabadon bocsátását. Végezetül elhangzott a felhívás is: fegyverre magyarok! A tömegből egy hat fős csoport vált ki, hogy megismételje az október 27-én történteket, ledobja az erkélyről Koval Pált, akit személyileg tettek felelőssé Földváriék letartóztatásáért. Koval Pálnak menekülnie kellett.111 Az LKM munkástanácsának vezetői, akik nem kezdeményezték, de nem is fékezték az eseményeket, inkább meglehetősen tehetetlen szemlélői voltak azoknak — végül is észbekaptak, hiszen politikai hibáik és tévedéseik ellenére sem kívántak egy gyilkossághoz asszisztálni és a gyűlést feloszlatták, mondván, hogy majd akkor folytatják, ha Földváriék kiszabadultak.112 Ekkor a gyűlésen megjelent munkástanácsi küldöttségek egy része is elhagyta az LKM-et. A munkástanács szűkebb vezetősége javasolta Kukucska Jánosnak, hogy folytassák a provokáció által félbeszakított tárgyalásokat. Kukucska, és az időközben visszaérkező Koval Pál bejelentették, hogy ez abban az esetben lehetséges, ha 30 fő marad a teremben.113 Végül is 120—150 fő részvételével kezdődött el a tanácskozás. A résztvevők zömmel a megye munkástanácsainak küldöttjei voltak, de voltak ott a Salgótarjáni Acélárugyárból, Gyöngyösről, Dunaújvárosból, Szabolcsból, Hajdú-Biharból is munkástanácsi küldöttségek.114 A megbeszélés rendkívül feszült, sőt ellenséges légkörben folyt. A munkástanácsok küldöttjei — pontosabban a teremben összegyűlt meglehetősen vegyes összetételű társaság, akik között ott voltak a munkástanácsok küldöttjei is — a következő fő követeléseket támasztották: 1. A Megyei Munkástanács elnökségét bocsássák szabadon, a testület kezdjen újra működni. 2. Az Észak-Magyarországot és a Borsodi Rádiót adják át a munkástanácsnak. 268
