Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)

Kun László: A szocialista konszolidáció első hetei Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, 1956. november 4-19

Az 1—2 főből álló küldöttségek, legjobb tudomásunk szerint, még saját munkástanácsaik meghatalmazásával sem rendelkeztek, nemhogy üzemeik, vagy éppen olyan város, mint Gyöngyös dolgozóinak képviseletében léphettek volna fel. A gyakorlatban — miként láttuk — a követeléseket egy maximálisan 400 főre becsülhető csoport fogadta el, melyben jelen voltak egyes munkástanácsok — revizionistáktól a szélsőjobboldalig terjedő képviselői, a társaság zömét azonban az LKM revizionista és polgári jobboldali befolyás alatt álló munkásainak csoportja alkotta — jelentős számban nagyhangú demagógok, örök ellenzékiek —; s ez a szűk és senki által meg nem választott, senki által meg nem bízott csoport a saját politikai platformját a dokumentumot aláíró gyárak és városok „dolgozóinak egyöntetű követeléseiként” hozta nyilvánosságra. Hogy ez az egyöntetűség mennyire nem felelt meg a valóságnak, azt a DIMÁVAG munkástanácsának ugyanezen a napon keltezett közleménye is bizonyítja: „A DIMÁVAG Munkástanácsa felhívja Miskolc város dolgozóinak figyelmét, hogy minden olyan híresztelés, amely azt hangoztatja, hogy a DIMÁVAG Gépgyár nem dolgozik, nem felel meg a valóságnak, rágalom. A DIMÁVAG Gépgyár dolgozói felvették a munkát és a mai napon is dolgoznak. Felhívjuk minden becsületes dolgozó figyelmét, hogy ne higyjen a rólunk terjesztett híreszteléseknek.”100

Nagyon jellemző egyébként az a módszer, ahogyan a DIMÁVAG-ot — a munkás- tanács határozata ellenére megbénították. A gyár igazgatója így rekonstruálta az eseményeket: „Kerekes átjött az LKM-ből és azt mondta, hogy ott komoly sztrájk van, és a DIMÁVAG-nak ehhez csatlakozni kell. Mi azonban azt mondjuk, hogy a DIMÁVAG nem fog csatlakozni. Turbók is tárgyalt vele és vita volt. A végmegállapodás azonban az volt, hogy a DIMÁVAG dolgozik ... amig mi ekkor a munka felvételéről tárgyaltunk, valaki kiment onnan a szobából és hazaküldte a népet, hogy jönnek az oroszok, és amire meg volt a határozat már csak 70 ember volt.”101 Mindez azonban abból a szempontból is érdekes, hogy a DIMÁVAG munkástanácsának vezetői — noha a gyár csatlakozott aláírásával a „dolgozók egyöntetű követeléseihez”, mit sem tudtak az egészről — sőt nem is értettek azzal egyet.

A 13-i program megszületésének másik nagyon fontos eleme a revizionista csoportok szervező tevékenységében rejlett. E budapesti vonatkozásaiban feltárt szervezőtevékenység Borsodba vezető szálaihoz nem sikerült közvetlen adatokat találnunk. Két tényezőre mégis szeretnők felhívni a figyelmet. Az egyik az az időbeli egybeesés, mely a budapesti munkástanácsok területi szervezkedése és a borsodi üzemi munkástanácsok hasonló törekvései között fennáll: a munkástanácsok területi szervezkedésének első komolyabb jelei Budapesten és Borsodban is november 13-án érzékelhetők.102 Ennél lényegesebbnek tartjuk azonban azt a figyelmen kívül nem hagyható rokonságot, mely tartalmi és stiláris tekintetben részben az ózdi, de sokkal markánsabban az LKM-ben elfogadott 16 pont és a nagybudapesti KMT november 14-i alakuló ülésén elfogadott 8 pontos határozat között fennáll. Ä KMT első határozata — a megyei sajátos követelésektől eltekintve tartalmilag és helyenként szó szerint megegyezett az LKM-ben elfogadott programmal. (A KMT határozatának befejező passzusa egyébként név szerint felsorolta az LKM-ben elfogadott dokumentumot aláíró vállalatokat, mint amelyek csatlakoztak a KMT-hez.)10 3

Mindez kettős feltételezésre ad alapot: vagy részt vettek az LKM-ben tartott gyűlésen a KMT megalakítása körül bábáskodó budapesti revizionista csoportok emberei, vagy pedig a KMT november 14-i ülésén elfogadott határozatának bölcsője az LKM-ben ringott, az LKM-ben elfogadott program képezte alapját, mint olyan dokumentum, mely tartalmazta a revizionisták valamennyi lényeges követelését.104 E két feltételezés egyikét sem tudjuk kizárni a rendelkezésünkre álló források alapján.

265