Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)
Kun László: A szocialista konszolidáció első hetei Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, 1956. november 4-19
Mizsei és Tompa főhadnagy, a nemzetőrség járási parancsnoka úgy döntött, hogy a község szélére követ és szalmát hordatnak. Miközben a járási nemzetőrparancsnokságon lánggránát használatára oktatták a mintegy húsz főnyi — zömmel klementinái - jelentkezőt, Mikulás és Mizsei a községi hangoshíradón keresztül szólította fel a lakosságot, hogy hordjon szalmát a községen áthaladó főútvonal északkeleti becsatlakozásához. Mikulás és Bálint az utcán csoportosuló embereket kapacitálta, hogy csak két órán keresztül tartsának ki, amíg megérkeznek az ENSZ-csapatok. A nemzetőrség és a klementinaiak ezalatt fegyverrel kényszerítették a lakosságot, hogy segítsenek a műszaki zár megépítésében. Mikulás pedig megparancsolta a nemzetőrség egyik tagjának, hogy az ellenállás irányítása érdekében motorkerékpárral hozza be az egyik szomszédos községből Hanák horthysta századost. Az első nekibuzdulás után azonban itt is csillapodott a harcias hangulat, s a munkástanács vezetői között vita támadt a megtett intézkedések következményeivel kapcsolatban. Amíg a munkástanács vezetői az ellenállásról vitatkoztak, a község szélén lévő temetőben tüzelőállást elfoglalt klementinaiak tüzet nyitottak egy közelgő szovjet egységre. A szovjet egység viszonozta a tüzet, mire a csoport szétfutott. A tettének következményeire ráébredt Mizsei a templomtoronyra fehér zászlót tűzetett ki, majd Zomborival, a községi nemzetőrség parancsnokával és egy tolmáccsal a szovjetekhez ment, s átvezette őket a községen, délután fél kettő felé pedig ismertették a munkástanács felhívását, mely nyugalomra intette a lakosságot. Mezőkövesd számára a klementinái építkezésen dolgozó deklasszált és büntetett előéletű emberek jelentették a tragédiát. A soraikból kikerülő orvlövészek ugyanis 5-én és 6-án is többször rálőttek a szovjet csapatokra. November 6-án fél tizenegykor azután egy szovjet páncélosegység, melyre szintén tüzet nyitottak, szétbontakozott és erős tűzcsapás- sal válaszolt, melynek következtében leomlott a templomtorony, ahol figyelőpontot rendeztek be. A munkástanácsok vezetőinek hisztérikus akciója, valamint a klementinái orvlövészek sorozatos provokációi következtében 5 szovjet katona és négy mezőkövesdi lakos életét vesztette, tizenketten megsebesültek és mintegy 1,1 millió forintnyi anyagi kár keletkezett a község templomában és a lakóépületekben.18 Sátoraljaújhelyen a Kummer19 által szervezett nemzetőrség, parancsnokának javas latára a szovjet egységekkel szembeni ellenállás mellett döntött. Az ellenállás bázisául a Zempléni hegyek között lévő kőkapui üdülőt szemelték ki. A sátoraljaújhelyi nemzetőrök többsége vállalkozott az ellenállásra, így november 4-én négy teher-, és egy személygépkocsival megkezdték a kivonulást. A sütőipari vállalattól egy mázsa kenyeret, a vágóhídra! 20 mázsa húst, a város egyik üzletéből italt és élelmiszert, a dohánygyárból cigarettába kórházból gyógyszert rekviráltak. A csoport kivonulása és a bázis feltöltése az esti óráig tartott. Kummer a környező községek lakosságát is csatlakozásra szólította fel. Ez csak formális eredménnyel járt, mivel Szerencsről, Miskolcról egy-egy zömmel fiatal suhancok ból álló fegyveres csoport csatlakozott ugyan hozzájuk, a falusi lakosság azonban meglehetősen mérsékelt lelkesedést tanúsított. 0 A lelkesedés felszítására Kummer a sátoraljaújhelyi nyomdában kiadott egy „Polgártársak, magyarok!” című röplapot. Eszerint: „A szabadságharcosok üzennek a hegyek bői. Mi senkit sem bántunk. Teljesítjük kötelességünket és vigyázunk a falvak, városok nyugalmára. Ha azonban titeket akár belső, akár külső ellenség bántana, azonnal ott vagyunk és megvédünk benneteket! Kérünk segítsetek bennünket. A segítségünkre juttatott pénzadományokat közvetlenül juttassátok el hozzánk. Szabadságharcosok”21 16* 243
