Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)
Kun László: A szocialista konszolidáció első hetei Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, 1956. november 4-19
ellenforradalmi fegyveres testületek gyorsan szétestek s csak az előzőekben említett első réteg tanúsított többé-kevésbé erős ellenállást. A szovjet csapatok ellentámadása és Nagy Imre hisztérikus hangvételű rádiófelhívása általában pánikszerű reakciókat váltott ki a fegyveres ellenforradalmi testületek tagjai körében. Miskolcon egyetlen ponton, a Nehézipari Műszaki Egyetemen került sor rövid ideig tartó fegyveres összecsapásra. Az egyetemi belső őrség tagjainak a Diákparlament vezetői utasításba adták, hogy ha őrszolgálat közben valamilyen rendkívüli eseményt észlelnek, lőjenek a levegőbe és vonuljanak be az egyetemre. November 4-én hajnalban az egyik őrszem észlelte a szovjet csapatok mozgását, és a levegőbe lőtt. Az álmukból ébredő hallgatók közül néhányan lőni kezdték a szovjet egységet. A szovjet katonák — miután soraikban személyi sérülés történt, viszonozták a tüzet. A Diákparlament vezetői a tűzharc megindulása után azonnal utasították a hallgatókat az ellenállás beszüntetésére. A tűzharc során azonban két hallgató meghalt és kilencen megsebesültek, s az egyetem épületeiben mintegy 50 000 forintnyi kár keletkezett. A szovjet egység parancsnoka az épületek átvizsgálása után tárgyalt az egyetem rektorával, együtt intézkedtek a fegyverek összegyűjtéséről, majd utasította a rektort a tanulmányi munka folytatására.7 A Miskolcon, található egyéb fegyveres csoportok a szovjet egységek akciójának hírére szétfutottak. A defenzív csoport vezetői — Lövei és Rácz — azonnal illegalitásba vonultak (néhány nap múlva mindketten disszidáltak). A csoport néhány tagja megkísérelt a Rudolf laktanyában gyülekezni, ott azonban már szovjet csapatok voltak. Egyikük ezt követően géppisztollyal felfegyverkezve a szabadka-tetői légvédelmi ütegállásba ment, s ott a munkástanács nevében arra hivatkozva, hogy az „oroszok lövik a várost és a diákokat”, ellenállásra szólította fel a katonákat. Bírósági nyilatkozata szerint: „a parancsnokot kértem, hogy hívja össze a katonákat, mert szeretnék beszélni velük. Én a legénységet kértem, hogy ha jönnek az oroszok, a harcot vegyék fel velük. A katonák kinevettek... és szétszéledtek.”8 A Borsodi Rádió fegyveres őrsége gyakorlatilag három részre szakadt a szovjet csapatok érkezésének hírére. Egyik része az őrség parancsnoka Schulcz százados és Barva hadnagy vezetésével a Bükkbe akart vonulni. Nagy, a rádió vezetője a stúdiónál akarta felvenni a harcot, az őrség harmadik csoportja viszont azt fontolgatta, hogyan lehetne legegyszerűbben elszelelni. Heves és szenvedélyes vita után Barva átvette a parancsnokságot, és — fiatal gyerekekből álló — 43 fős csoport élén a DIMÁVAG egyik bükki üdülőjébe vonultak. A csoport azon tagjait, akik harcolni nem akarva a stúdió körül csellengtek, a szovjet katonák lefegyverezték és hazaküldték. (Barva és Schulcz egyébként 5-én éjjel megszökött és a gyerekeket sorsukra hagyta. A csoport a parancsnokok szökését felfedezve szétfutott.)9 Az LKM-ben egy volt fehérpartizán, Viskolcz kísérelt meg fegyveres ellenállást szervezni. Néhány fegyveres társával behatolt a diósgyőri kerületi tanácsházára, ott a hangoshíradón keresztül beszédet mondott, melyben fegyveres ellenállásra szólította fel a diósgyőri lakosságot. Időközben azonban szovjet harckocsik haladtak el a tanácsháza előtt, s Viskolcz megijedt és elszaladt.10 A területi-járási munkástanácsok igen eltérően reagáltak a november 4-i eseményekre . A putnoki munkástanács karhatalmi zászlóaljának jórészt horthysta tisztekből álló törzse a szovjet csapatok érkezésének hírére hazament, a putnoki munkástanács pedig felhívást bocsátót ki, melyben „Értesíti a munkástanács a község lakosságát, hogy az eddig szerzett értesülések szerint az átvonuló orosz katonaság kilengéseket nem csinál, velük szemben nyugodtan kell viselkedni.”11 A Borsodi Vegyikombinát nemzetőrsége gyakorlatilag két részre szakadt. A nemzetőrség egy fiatal suhancokból álló csoportja a Bükkbe húzódott, ahonnan azonban néhány 16 16 Levéltári Évkönyv III. 241
