Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)
Kun László: A szocialista konszolidáció első hetei Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, 1956. november 4-19
munkás-paraszt testvéreinket, rettegésben tartsák a békés állampolgárokat, anarchiába döntsék hazánkat és hosszú időre az ellenforradalom igájába hajtsák egész népünket.”1 Az ellenforradalom fegyveres erőinek felszámolása A Forradalmi Munkás—Paraszt Kormány megalakulása után a Szovjetunió segítségét kérte az ellenforradalom fegyveres ellenállásának megtörésére. E kérés értelmében a Vörös Hadsereg egységei november 4-én hajnalban nagyerejű és koncentrált támadást hajtottak végre az ellenforradalom fegyveres gócai ellen. A forradalmi erők ellentámadásának nyomán november 4-én hajnalban elhangzott Nagy Imre minden politikai — sőt józan — megfontolást nélkülöző rádiónyilatkozata, melyben az ország népét fegyveres ellenállásra, a nyugati hatalmakat pedig katonai beavatkozásra szólította fel. A szovjet csapatok támadása — ha nem is váratlanul, de mindenképpen készület- lenül érte a megyében lévő ellenforradalmi fegyveres erőket. Az ellenforradalmi fegyveres csoportok tényleges nagyságáról még becslés formájában sem áll módunkban képet alkotni, tény viszont, hogy Borsodban és Miskolcon mintegy 15 000 különböző fajtájú fegyver volt a rendőrség és a honvédség tényleges állományához nem tartozó személyek kezében.2 A fegyveres alakulatok között olyan egységek voltak, mint az egyetemi zászlóalj, mely 950 puskával, 480 géppisztollyal, 10 golyószóróval és 11 géppuskával rendelkezett,3 az ózdi nagyüzemi munkástanács legkevesebb 300 főt számláló nemzetőrsége,4 vagy kazincbarcikai üzemi munkástanács katonai tanácsának irányítása alatt álló 110 fős nemzetőri egység, mely éppen november 4-én kapott Egerből 150 puskát, 15 géppisztoly, 6 golyószórót, 2 géppuskát és több láda kézigránátot.5 Ezeken kívül különféle nagyságú nemzetőregységek működtek az egyes területi munkástanácsok alárendeltségében is. Az ellenforradalom tehát számottevő fegyveres erőkkel rendelkezett a megyében, ezek a fegyveres erők azonban több okból sem voltak mobilizálhatók testületként, fegyveres alakulatként a szovjet csapatok elleni harcra. Elsőként kellett megemlítenünk, hogy a szovjet egységek ellencsapása váratlanul érte az ellenforradalom harcolni is kész fegyveres erőinek vezetését, így a megyei munkástanács Katonai Bizottságának még akkor sem állt volna módjában harci parancsot kiadni, ha történetesen szándékában lett volna.6 A másik ilyen tényező a nemzetőrségek katonai vezetőinek főként szakmai természetű indítékaiban rejlett, akik világosan látták a tényleges erőviszonyokat és ezek ismeretében kilátástalannak ítélték a harc felvételét. A harmadik, szintén nem elhanyagolható momentum a nemzetőrségek személyi állományának összetétele volt. E testületeken belül ugyanis három réteget különböztethetünk meg. Az első réteg, amely tudatosan szemben állt a szocialista rendszerrel, kész volt harcolni is a szovjet csapatok ellen. A második réteg szintén szembenállt a rendszerrel, de csak addig a pontig, amíg a fegyvertelen és védtelen kommunistákkal szemben kellett különböző terrorakciókat foganatosítani. Ezek azonban november 4-én nem voltak hajlandók bőrüket kockáztatni. A harmadik réteg pedig gyakorlatilag a közbiztonság fenntartása miatt fogott fegyvert és még nemzetőr volt, mivel nem ismerte fel, hogy az a rend, mely október 27. után kialakult a megyében, már nem a szocializmus rendje volt. Az egyes nemzetőrségek második és harmadik csoportja november 4-én azonnal kivált a testületekből. A forradalmi erők váratlan ellencsapása, az egységes vezetés hiánya és a személyi állomány mérsékelt harci elszántsága következtében a szovjet egységekkel szemben kifejtett szervezett fegyveres ellenállásra a megyében nem került sor, a különböző 240
