Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)
Vargáné Zalán Irén †: A miskolci zenei élet kibontakozása a felszabadulás után
munkások: a vasgyári zenekar. Kezdetben a két zenekar műsorpolitikája ismét nagyon eltért egymástól, azért is tárgyaltuk előbb a Miskolci Filharmonikus Zenekar történetét. Úgy tűnt, a Vasgyár visszatér a „régi ösvényre”. Egymást követték a felszabadulást követő hónapokban a „népszerű” hangversenyek, Lehár-estek, Strauss-estek és más könnyűzenei előadások. A dolgozat nem kíván esztétikai fejtegetést folytatni a zeneművészet különböző minőségeiről, legkivált nem óhajtja teljesen értéktelennek feltüntetni a szórakoztató zene e mégiscsak magasabb fokozatait, mint amilyet Strauss és Lehár művészete képvisel. Hiszen közismert, hogy mindkét operettszerzőnek vannak olyan operettjei, amelyek a műfaj magas fokát képviselik és az Operaház színpadán is helyet kapnak. De ezt a felszabadulás előtt is elérte a zenekar, a felszabadulás utáni célkitűzések, legalábbis szavakban, magasabbak voltak. A műsorpolitika megváltozása ebben a zenekarban sem ment könnyen. Ragaszkodtak hozzá a zenészek, és ragaszkodott hozzá a közönség is, be kellett lopni a könnyebb műfaj közé egy-egy színvonalasabb művészi alkotást. Lassan bekerült egy-egy Liszt-mű. Aztán a zenei stafétabot átkerült ehhez a zenekarhoz. Amilyen mértékben növekedtek a Miskolci Filharmonikus Zenekar pénzügyi nehézségei, úgy erősödtek a vasgyári zenekar esélyei. A jól képzett zenészek látták a miskolci zenekar kilátástalan jövőjét, s a muzsikus azt keresi, hol tudja zenélési kedvét, tudását kiélni, s nem utolsósorban hol kereshet valami anyagi juttatást is. 1946-ban már a vasgyári zenekar játszotta Mendelssohn Hebridák nyitányát és egymás után kezdte rendezni a Miskolci Színházban hangversenyeit. De már nem szórakoztató művekkel, ekkor már elenyészően képezték a műsort ilyen színvonalú művek. 1947-ben a Miskolci Színházban tartott hangversenyüket Unger Ernő, a Zene- művészeti Főiskola tanára dirigálta, parádés műsorral: Csajkovszkij: Pathetikus szimfónia 2 középső tétele, Liszt: Les Preludes, Rossini: Teli Vilmos nyitány. Ez volt az első eset, hogy budapesti karmester vezényelte a zenekart. 1947. március 7-én ünnepelték fennállásuk 50 éves évfordulóját. A keretek szerények, de az alkalomhoz méltóak voltak. A jubiláns hangversenyen képviseltette magát a szovjet városparancsnokság Szimjonov szovjet városparancsnok és Mirosnyicsenkó mérnökőrnagy személyében. Részt vett rajta Oszip István, a megye főispánja, az egykori vasgyári munkás és lelkes vasasdalos. A budapesti testvérgyár, a Ganz-MÁVAG küldöttei mellett, jellemzően a koalíciós viszonyokra, a helyi esperes plébános nevét is megemlítik a helyi lapok. A jubiláns zenekarral együtt ünnepeltek a helybeli énekkarok: a Jószerencse Dal és Önképzőkör, Nagy Ferenc vezényletével, a Diósgyőr-vasgyári Vasas Dalárda Gránát József vezényletével. A vasgyári zenekart dr. Bánhegyi László vezényelte. Közreműködött Gránát József Mendelssohn E-moll hegedűversenyének előadásával és elhangzott még Beethoven V. Szimfóniája.44 Ettől kezdve a vasgyári zenekar egyre nagyobb szerepet kapott nemcsak a város, hanem a környék életében is. Gyakran vengédszerepeltek a megye más helységeiben (Ózdon, Szerencsen), s bár a mércét most már egyre magasabbra emelték, a széles közönség igényeit sem hagyták kielégítetlenül. Rendszerint a műsor első felébe művészileg igényesebb mű került, a műsor második részébe zeneileg könnyebb. A vasgyári zenekar működött közre a pártok nagygyűlésein, kísérője volt szinte minden jelentős kórushangversenynek, amelyekből a Vasas Dalárdával együtt rendezettek emelkedtek ki. 1947-ben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium jelentést kért a város zenei életéről. A város polgármestere által küldött válaszban a vasgyári zenekar mint számottevő zenei tényező említődik. Viszont, jellemzően a városi hivatalos művészetpolitikai elképzelésekre, sajnálattal említik meg egy állandó városi szimfonikus zenekar hiányát.45 230
