Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)
Vass Tibor: A vas- és fémmunkások szakszervezetének létrejötte Ózdon, 1913-1918
1918. május 15-én36 vagy tíz asszony felkereste az élelmezési ügyek ózdi intézőjét, s követelte az ellátás feljavítását. Durván és gőgösen elutasította őket. Néhány „kardos” munkásasszonynak — Piár Jánosné és Galovits Józsefné vezetésével — sikerült valami módon bejutni az élelmezési raktárba és kiderült, hogy van cukor, zsír, krumpli, sőt hentesáru is. Értesítették az asszonyokat, hogy másnapra, vagyis május 16-ra „készüljenek fel”. Másnap reggel a munkásfeleségek, családanyák gyülekeztek a Fürdősor-i kemencéknél, az akácfák alatt. Végigvonultak a Régikolónián, föl a Hosszúsorra, ahol hangos szóval hívták soraikba a telepek asszonyait. Piros fejkendő lobogott egy seprőnyélen, melyet az elől haladó asszonyok magasra tartva, zászlóként vittek. Egyre többen csatlakoztak hozzájuk. „Álljatok sorba, gyertek” — hívták a házak asszonyait. Ha vonakodó, vagy tétovázó akadt — rákiabáltak. Hangos szóval vonultak, — „nagyobb kenyeret”, mások így kiabáltak „jobb kenyeret”, „elég volt az éhezésből”. Az ötven-hatvan főből álló harcias csoport a Hosszűsor felől a péküzem irányába vonult. Az élelmezési üzlet (melyet provizorátnak, vagy magazinnak hívtak) előtt sorbanállók is csatlakoztak hozzájuk. A gyári tiszti kaszinó előtt elhaladva az élelmezési vezető irodájához mentek, ahol tiltakoztak az alacsony élelmiszer fejadag és a dohos kukoricaliszt miatt. A haragos asszonysereg láttán az élelmezési vezető becsukta az ablakot. Ezen az asszonyok felbőszültek és a felgyülemlett elkeseredés elszánttá és mindenre képessé tette őket. A négy éve tartó hiányos élelmezés, a szűkös életmód, a háború gyűlölete, a béke utáni vágy, a szegény ember semmibe vevése, a botozás, az emberi méltóság megsértése, az asszonyok lelkében mindez összesűrítve, vulkánként tört elő és követelésben valósult meg. Az élelmezési vezető, a Rimamurányi urait szolgáló, rátarti, magát úriembernek tartó hivatalnok, a régi társpénztári irodában (a mai tűzoltólaktanyában) működött. Több történelmi esemény „tanúja” ez az épület. Itt volt a gyári katonai parancsnokság, és a csendőrparancsnokság is. Nem véletlen, hogy ide tették az élelmezési vezető irodáját is, a „Nagyiroda” (ma: Hivatalház II.) felőli bejárattal szemben. A gyári Olvasó-Egylet felőli részen volt a két parancsnokságnak a bejárata. E falak között kihallgatások, botozások folytak. Itt zajlott le az asszonyok tüntetése. Az asszonyok rövid tanakodás után bementek az élelmezési vezető irodájába, aki éppen akkor akasztotta helyére a telefonkagylót, csendőrökért telefonált. Az asszonyok mutatták neki a rossz, dohos kukoricalisztet, és kérték, hogy legyen méltányos gyerekeikhez. Bentről lehetett látni, hogy négy csendőr megérkezett. Az élelmezési vezető bátorságot vett, hangját felemelte, s azt válaszolta, — „ha az én disznóm meg tudja enni és semmi baja nincs, akkor nekik is meg lehet enni”. E kijelentésre az asszonyok dühbejöttek. Piár Jánosné a jó száraz, kemény, féltenyér nagyságú kukoricagörhőt az élelmezési vezető fejéhez vágta, Galovits Józsefné pléhszatyoijával ütötte. Az kétségbeesetten kiabált: „Csendőrség!” Két csendőr kezében fegyver, szuronyát előretartva berohant az irodába, ahol az élelmezési vezető már a falra épített telefonszekrény alatt volt. A másik két csendőr, szuronyt szegezve, a kintlévőket tartotta vissza. A hadonászás közben Kovacsik Péterné felső kaija megsérült, melyből ömlött a vér. Az asszony csupa vér lett. A kintrekedt asszonyok be akartak hatolni, de a csendőrök elállták az ajtót. Kovacsik Pétemé a vértől maszatosan rohant a kohók felé, ahol az ura dolgozott. A kohói kapuban a kapus látta a vértől csurgó asszonyt, futni engedte. (Férje a II. számú kohó alatt a masszaházban dolgozott, segédjével Murányi Pállal.) Az asszony urához igyekezett sírás és ordítás közepette. Kovacsik Péter szlovák származású, ezért magyarul rosszul beszélt, emellett nagyothalló volt. Látja élete párját, düh fogja el. Kokszos villát fogott, közben szlovákul káromkodott. Éppen odaért Piámé és Galovitsné. A főbizalmit, Andrejcsik Jánost keresték, aki az elegytéri „érces hajó” alól került elő, ahol elegytéri csillében ércet tolt, emberfeletti erővel. Az asszonyokkal való beszélgetés után otthagyta 192
