Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)
Lénárt Béla: A Hejőcsabai Cement- és Mészmű története, 1890-1976
1950 tavaszán a Vegyiműveket Tervező Vállalat tervei alapján a 28/11. Magyar Gyárépítési NV megkezdte az építkezést. Az első feladat az volt, hogy egy nagyteljesítményű forgókemencét helyezzenek üzembe. A körkemence ui. nem tudta fedezni a kőművescement mintegy 40%-os mész- igényét. A lábatlani cementgyár rekonstrukciója következtében ott feleslegessé vált egy 36 m hosszú 2100 mm átmérőjű forgókemence, ezt kellett Hejőcsabára telepíteni. Az épület- és gépalapozási munkálatok végeztével a Borsodvidéki Gépgyár és a tatabányai cementgyár gépszerelői 1950. szept. 1-én üzembe helyezték a berendezést, melyben megkezdték a mész termelését. Az új mészüzem élére Cserhalmi Sándort állították üzemvezetőként, külön személyzettel dolgoztak, de szervezetileg továbbra is a Mészmű Nemzeti Vállalathoz tartoztak. Tovább folyt az építkezés: elkészültek az 1000 t-s tárolósilók, majd az őrlőberendezés is. 1951 szeptemberében a puzzolán üzem megkezdhette próbatermelését. A technológia rendkívül kezdetleges volt. A vasúton szállított tufát szállítószalagon hozták be, keverték a mésszel, a keverék a hűtőrészen át a silóba, majd őrlőberendezésekbe került, innen kézi csomagolással 50 kg-os zsákokban hozták forgalomba. Az üzem kapacitása 35 t volt. A termelés azonban ingadozott, részben a kiforratlan technológia és hozzá nem értés miatti gyakori üzemzavarok, részben pedig a iufa rendszertelen beérkezése miatt. A cement állandó minőségét sem sikerült biztosítani, mert mérlegelőberendezések nem voltak, így a komponensek (tufa és égetett mész) keverése „szemre” történt. Hamarosan jelentkeztek az értékesítési gondok, hiszen a gyártmány ugyan a „cement” nevet viselte, de gyenge nyomószilárdsága miatt erre a célra nem felelt meg. Az építőipar idegenkedése az új terméktől teljesen indokolt és érthető volt. 1952. áprilisában, alig 6 hónapi működés után, a termelést leállították. A forgókemence további hasznosítása érdekében megpróbálkoztak klinkerégetéssel, (a cement egyik összetevője), fehércementgyártással, mészégetéssel, legtöbbnyire eredménytelenül. Az Építésügyi Minisztérium végül az üzemet leállíttatta. Ez a beruházás tipikus példája volt az 50-es évek kapkodó, tervszerűtlen gazdasági döntéseinek. Szerencsének mondható végül is, hogy 1960-ban a Lenin Kohászati Művek dolomitzsugorítás céljára (kohászati alapanyag) átvette a berendezéseket, így a beruházás nem ment veszendőbe. Az új tulajdonos olajtüzeléses technológiát létesített és ma is üzemelteti a hajdani puzzolánüzemet.81 * Az első ötéves terv legjelentősebb építőanyag-ipari beruházása a mai 3. sz. út mellett felépített hejőcsabai kohósalak-cementgyár. A 200 000 000 Ft előirányzott összeg a terv teljes építőanyag-ipari beruházásainak 32%-át tette ki. A cementmű telepítésének kijelölésénél több tényező játszott szerepet: a) „A telepítés kiválasztása főleg azért esett Hejőcsabára, hogy az üzem a szomszédos diósgyőri és a közelben levő ózdi kohók salakját, amit azelőtt hányóra öntöttek, cementté dolgozza fel.”82 b) „Az uj cement- és mészmü telephely választásánál döntő tényező volt a helyben megtalálható hagyományos cementipari nyersanyagok . . .” (mészkő, salak, agyag).83 c) Ha hazánk cementgyárainak területi megoszlását figyelembe vesszük, megállapítható, hogy Közép- és Kelet-Magyarországon csak Bélapátfalván üzemelt cementmű, így a dinamikusan fejlődő borsodi iparvidék növekvő szükségletét csak egy Miskolc környéki új cementgyár létesítésével lehetett kielégíteni. 153
