Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)
Lénárt Béla: A Hejőcsabai Cement- és Mészmű története, 1890-1976
1000 °C-on égett a mészkő, 4—5 kamrával odébb, a még ki sem hűlt helyre, a kőberakók megkezdték a kemence mészkővel való megrakását. Egy-egy brigád 4 főből állt, műszakonként 2 kamrába 88 csille mintegy 1000 q súlyú mészkövét rakták, s mindezt 40-50 ° C sugárzó hőben! Előttük azonban a kiégetett meszet már a mészkihordók kiszedték, s vasfurikkal (kézi erővel tolt, lemezből készült, kb. 1 q űrtartalmú, egykerekű talicska) szállították vagonokba. Nehezen dolgoztak, hisz a kamrákban és közvetlen közelükban 50 °C volt. 1 műszak alatt a vasút felőli oldalról 120 q, a túlsó oldalról 100 q meszet kellett a vagonokba eljuttatni. Az égetők és fűtők gondoskodtak az égetés alatt álló kamrák rostélyainak szénnel való megrakásáról, a tűz állandó kezeléséről, a felső, ún. szórólyukak táplálásáról. A kihűlés után kellett a rostélyok alól elszállítaniuk a salakot is. Napi normájuk 50—55 q szén eltüzelése, mintegy 10 kamra kisalakolása volt. A szenesek a fűtők számára készítették a kemencéhez a szenet. Naponta mintegy 120 q-t toltak csillével a depókról a kemencéhez, illetve annak tetejére. Itt sürögtek még a salakkihordók is, akik a fűtők által kisalakolt hamut csillékkel a kisvasúti depóhoz tolták, ahonnan az visszakerült a bányai meddőhányóba. Ezt a sokrétű munkát nagyon össze kellett hangolni, hogy a folyamatos termelést jó minőségben biztosítani lehessen, s a teljesítményben dolgozó munkások is megtalálják számításukat. A rendkívül nehéz fizikai munka anyagi megbecsülése a bányában ismertetett keresetekkel kb. azonos volt. A kemence karbantartásánál kőművesek, kovácsok, lakatosok, villanyszerelők is dolgoztak, természetesen órabérben. A munkát az ún. felvigyázók irányították, ellenőrizték. Közülük Scháffer Benedeket kell elsősorban kiemelnünk, aki a mészüzem indításától 1945 után történő nyugdíjazásáig végezte e munkát, keze alatt több munkásgeneráció nőtt fel. Iparvasút Összekötőkapocs volt a két üzemrész között. Külön üzemvezető gondoskodott az üzemelésről. A személyzet vizsgázott mozdonyvezetőkből, valamint fűtőkből, fékezők- ből, pályakarbantartókból és a mozdony-, ill. szerelvénykarbantartókból állt. A csillevasút csak nappal közlekedett, menetrend szerint.18 Apályán két kitérőt építettek, hogy egyszerre több szerelvény közlekedhessen. Naponta 7—8 fordulót tettek. 1 — 1 szerelvény 30—40 csilléből állt, mellyel 28—30 m3 mészkövet lehetett lejuttatni. A kőbánya napi 200 m3 körüli termelésének elszállításához ez a fordulatszám elegendő volt. A szerelvények a kőbánya felé sem mentek üresen, részben salakot szállítottak, részben a bánya üzemeltetéséhez szükséges eszközöket, felszereléseket juttatták fel a kisvasúton. A mozdonyokat üzemen kívül a mésztelepi fűtőházban tartották. A felfűtést reggel üzemkezdet előtt 1 órával kezdték. A szerelvényekhez 1 személyszállító kocsit is lehetett kapcsolni, ezt csak az üzem dolgozói vehették igénybe, amennyiben a bányából a mésztelepre, vagy fordítva, akartak utazni. Szociális helyzet A szociális helyzetet alapvetően a bérek és juttatások, valamint a lakáshelyzet szabták meg. 138
