Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)
Seres Péterné: Adatok a Borsod-Miskolci Gőzmalom történetéhez, 1864-1947
is olyan problémát okozott, hogy a vállalat kénytelen volt a Miskolci Gőztéglagyárral közösen szén területet vásárolni Sárhídpusztán.34 A következő évek története a valuta stabüizáiásig az állandó tőkeemelés és részvénykibocsátások történetéből áll. A háború alatt államilag ellenőrzött gabona- forgalom felszabadult, s ez újra nagy forgótőkét igényelt a malomvállalattól, melynek helyzetét tovább nehezítette a nyersanyag árának állandó emelkedése. Az 1921. júliusi 800 koronás búzaár 1922 júniusában 4000 korona lett, majd az év végére elérte a 12 ezer koronát. Az eredmény 1921-ben 100 millió korona részvénytőke, 1923 első felében 160 millió, októberében már 4250 millió. A tőkeemelés egyes esetekben a névérték emelésével is együtt járt, így 1923-ban a részvények névértéke elérte a 10 ezer koronát. Az alaptőke-emeléseknél egy új jelenséggel is találkozunk. A szabadpiaci forgalomba kiadott részvényekre 4 évre eladási tilalmat kötöttek ki, feltételezhetően a nagytömegű eladásokat követő árcsökkenések ellensúlyozására. Ugyancsak ezt a célt szolgálta, hogy a részvények szabadpiaci árának meghatározták a minimumát s amennyiben így nem voltak eladhatók, a vállalatban részvényes más cégek és bankok vásárolták meg a részvényeket. így történt, hogy 1924-ben a Deutsch-cég, a Hazai Bank Rt., a bécsi Schoeller és a pesti hazai első takarékpénztár egyesület birtokában volt a részvények 40%-a. A pesti hazai első takarékpénztár pl. a tulajdonában levő 25 ezer darab részvényt az 1923. októberi részvénykibocsátáskor szerezte úgy, hogy valamennyi új részvényt megvásárolta. Az alaptőke-emelés mellett a vállalat nehézségeinek ellensúlyozására külföldi kölcsönt is vettek fel, 250 ezer angol fontot. 1926-ban a pengő bevezetésével a pénzügyminiszter rendeletére pengőre átszámított nyitómérleget kellett készíteni.35 Ennek értelmében a miskolci telep értéke 2 030 481 pengő, a debreceni telep értéke 2 778 553 pengő volt, a szegi és a szolnoki telep együttes értéke 64 000 pengő; ez utóbbi eladási ár volt, mivel ez a két telep már nem üzemelt. A vállalat részvénytőkéjét jelentő 425 000 db 10 000 koronás részvény névértékét darabonként 10 pengőben állapították meg, a részvénycsere pedig úgy történt, hogy öt régi részvény ellenében kiadtak egy 50 pengős új részvényt, összesen 85 000 db-ot. Az új mérleg ismertetésével egyidőben az igazgatóság beszámolóban ismertette a malomipar és ezen belül a vállalat helyzetét. A jelentésből szerezhetünk tudomást arról, hogy 1926. március 18-án Bratislavában megalakult Egyesült malom rt. néven a csehszlovák területen levő malmokból egy társaság. Ezzel a borsodi malom elvesztette a nagysárosi, losonci, csányi és iglói malmait. A tulajdonjog rendezése során 5000 db 200 cseh korona névértékű részvényt kapott a borsodi malom az új vállalat részvényeiből. A vállalat tulajdonában maradt telepek üzemeltetését az ország gazdaságpolitikája és a vámhelyzet nehezítette. Az igazgatóság beszámolt arról, hogy a külkereskedelemre alapozott vállalat a lisztvámok felemelése miatt elvesztette az osztrák, a cseh és a lengyel piacokat. A hazai piacon a nagy termelési költséggel előállított jó minőségű árujuk nem állja a versenyt a helyi szükségletekre berendezett, kiépített felvásárló- és eladóhálózattal rendelkező kis malmokkal. A belső piac helyzetét nehezíti, hogy a válság elsöpörte a lisztnagykereskedőket és így a vállalat kénytelen a kiskereskedelem útján értékesíteni, ami tetemes közvetítői költségeket jelentett. A kormány nem támogatja a lisztkivitelt, ellenkezőleg, a nyersanyag exportjának enged szabad utat. A malmok egymás közötti versenye is újra kiéleződött, a budapesti malom tröszt is felbomlott és újra versenyben állt a vidéki malmokkal szemben. Az igazgatóság az összefogásban, az érdekegyesítésben látja a megoldást, a kormánytól pedig a malmok számára is kedvező vámszerződéseket és a gabonakivitel megakadályozását várják. Az elsorolt problémák a malomipar válságának kezdetét jelentették és az elkövetkező években állandósultak. 123