Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)
Nemesik Pál: Balyó József Tapasztalati gyüjteménye Iványiból, 1845-1877
kiürültt tárak vagy magtárak anyira megteltek, hogy az ember ajkára akarata ellenére is egy-egy mosolyt idézett elő, mert megjegyzendő, hogy tavaszkor ismét majd hogy a kéttségbe esés nem férkezett az emberi keblekbe az idő mostohasága miatt az aratás felől 1877-ben már fáradtan dicséri a tavasz közeledtét, de érződik a sorokban itt is a felelősségérzet, a kötelesség, hogy az utódok számára dokumentálja az átélt élményeket, tapasztalatokat: „A mint a tél rendelt útját le futván, egy szebb élet adó időnek lett a természet élő tanúja, a tavasz közeledett, ez, amit a tél el altatót vagy holtá tett, fel ébreszté és új életet adott neki, már Mártzius néha-néha tavasz ként lépett fel az élet színpadára, de olykor-olykor vagy leg többször zordonan viselte magát, hanem a hó végén * igen kedvezőre fordult. . A verselő Balyó József Alapos elemzéssel ki lehetne mutatni, hogy kitől tanulta el Balyó József a versírás művészetét, kinek a stílusa volt rá hatással és milyen funkciót szánt verseinek. Hajlama, érdeklődése, ambíciója annak ellenére tartós maradt a verselés iránt, hogy a munkás hétköznapokhoz szokott paraszti környezete nem sokra becsülte próbálkozásait. Táplálta benne a művészet iránti igényt református környezete, a kántor halottbúcsúztató verselése, az istentiszteleteken énekelt zsoltárok és dicséretek szövege, a lelki- pásztor igehirdetése. Versei megtalálhatók a krónikájában is. Először 1857-ben próbálkozik négysoros verssel: „Az ősz szárazra fordula így mezőre és sarjúra Létei napja nem viradott A végtelenbe maradott”. A nyolcszótagos rövid verssorok párosán rímelnek. A versforma megválasztására minden bizonnyal a protestáns egyházi énekek ösztönözték. Tartalmilag pedig a protestáns igehirdetés alapgondolatai csapódnak le, épülnek be a mindennapi szóhasználatba. Kiétel és a végtelen, az immanens és transzcendens együttes megjelenési formájának elfogadása és használata rámutat világnézetének komponenseire is. 1858-ban ismét versben figyelmeztet a tél erős tréfáira: „A tél is mind az ősz Oly száraz, hideg, bősz, Hogy kopjok100 szegény halaknak Mind ajég hátához fagytak”. Verselése a rím tekintetében nem változott, csupán a sorok szótagszámát variálta. Az 1958. évi tűzvész után versében a párosán rímelő sorok 9-es szótagszámra bővülnek. Először tűnik fel, hogy a rímelés érdekében megbontja a verssorok és mondatok egybeesésének a rendjét: „Mint a nyárnak túlságos heve Után, a mező kopár leve, Vagy mint halálnyomán, ott ahol Hőn zsákmányol, pusztulás datzol, Úgy községünk is e két elem Nyomdokán romba húlva hever, Boldogságunk tűz, aszály árja Az ínség kebelébe zárta”. 92
