Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)

Nemesik Pál: Balyó József Tapasztalati gyüjteménye Iványiból, 1845-1877

rendszerint megnehezítik az ember megélhetésének körülményeit, hovatovább tragédiák járnak a nyomukban.

Balyó József tudatában volt krónikaírói mivoltának. Minden esetben beszámol tapasztalatairól, de ugyanakkor rögvest levonja a konzekvenciákat is. Világképe idealista, a természet jelenségeit a fizikai ismeretek hiányában a hiedelemvilágba ágyazza bele.

Az első intő jelt 1858. év őszén tapasztalja: „Ezen őszi estéken az üstökös tsillag79 nagy mérvben látszatott, akkora mint egy szérű seprő .. . Szinte ezen évnek November havában napkelet felé, tudni nem lehetet, mint egy tsillag szaladás80 reggeli tíz órán hosszasan nyúlva fehér színben ütte fel magát, az elmúltával az ég egyet zördültt”.

1861- ben ismét szokatlan természeti jelenségek tanúja lesz: „Mártius 8-dikán az ég egyet zördültt, 9-dikén pedig esteli 8, vagy 9, óratájba veres színű jel volt látható, ászt is hallottam, hogy e tavaszon már máskor is volt olyan mint egy ostor hosszasan nyúlva”.81 Ez utóbbi megfigyelésnél még nem alakult ki a megfelelő fogalom, amellyel ki tudta volna fejezni a látványt.

1862- ben inkább az intő jelek következményeiről szól, a nagy aszályról és a marhavészről: „ .. . nyomor és pusztítás datzoltt minden helyeken ... A marha vész is nagy mértékben ki ütött országunkban . . . Szent Királyon, azután minden községbe a sajó vidékén, és Borsod megyébe .. . Miskolc városából olyan borzasztó hír hangzott, hogy ottan több mint 1000 drb lett a döglelet áldozatává”.

1863- ban baljós égi jel lepte meg a mező munkásait: „Július hó 3, vagy 4-dikén vagy uzsonnatájba kezdődött a nap olyá lenni, mint a hold, halvány vörös, hogy szintén bele lehetet nézni, mint a holdba”.82 Az égi jel a nagy marhavész idején mutatkozott, mivel az „határtalanul folytatta szomorú szerepét, különösen Hanván, Csízbe, Lénárfalván, Putno- kon, Dobóczán, Simonyiba és több más helyeken”. Még versbe is foglalta ezt:

„Borongós az ég űr, minttha gyásza volna,

A természet csendes mint a sír lakója,

A nap halvány sugártt áraszta szerte szét,

Mintt ha mind a hárman mély gyászt jelentenék ...”

1871- ben ismét természeti jelenségről ad számot: „Október havában éjszak nyugott- nak az égen vörös színű jel mutatkozott esteli valami hat vagy hét órakor”.83

1872- ben a tél keménysége januárban oldódott, „Pál napján már egésszen meg lotsant”. Ebben az évben látja Balyó József a legfélemlítőbb égi jelet február 4-én. Tudósítása így szól: „Éjszak nyugoton különös és Félemlítő jel mutatkozott esteli hat órán át, mely is a monda szerint éfjél után 2.ig tartott, olyan volt az egész látkör éjszakon és nyugoton, mintha tsak veres posztóval vonták volna be, és későbben az egyik szárny haladt Nyugoton dél felé, a másik keleten, ez is Délnek, míg végre a déli sarkon meg állott, összpontosula, még egyszer vissza vonult éjszaknak, onnan ismét délnek, és valami éjfél után 2, órán múlt el, a nép koszt pedig félelem honol, mert illyen jelt tsakVV. Kolera kor84 és a 48,ba, Magyar Forradalomkor észleltek, még ekkor sem árnyékosztatta a mostanit a hagyomány szerint, be kell hát várnunk, hogy később mi történik és a jövő mit fog ránk hozni . . . Csak ugyan meglett az éjszaki fénynek*5 a maga hatása, vagy a mitől a nép féltt”.

1873- ban a súlyos járványok és a rossz termés mintegy beteljesülései a korábbi égi jeleknek. így ezt az évet summázva megjegyzi: „A hazára vagy nemzetre szükség és éhség közelgetet, a melyet már a sok egér a tapasztalat igazolása szerint előre is hirdetet vagy jelentet, mert megjegyzendő, hogy ez évbe igen sok egér uralkodott”.

85