Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)
Nemesik Pál: Balyó József Tapasztalati gyüjteménye Iványiból, 1845-1877
Erre is figyelt a krónikás: „Ez évbe történt a méter rendszer ki hirdetése, a jövő 1876. évbe pedig életbe léptetése.” Az állattartás jelentette az iványi paraszttársadalom számára a megélhetés forrásának másik ágát a földművelés mellett. E kettő tárgyalása csak együttesen történhet, mivel a legszorosabb összefüggések állnak fenn a két termelési ág között, sőt azt is mondhatnánk, hogy az állattenyésztés kimondottan függvénye a földművelésnek, bár arra is jelentősen visszahat munkaerő, szervestrágya biztosítása stb. vonatkozásokban. Balyó József feljegyzéseiből az állattenyésztésre utaló adatok 1853-tól olvashatók ki. Lássuk ennek alapján, hogy milyen megoszlása volt az állatállománynak, milyen értékesítési lehetőségei voltak a tenyésztett állatoknak és milyen nehézségei voltak ennek a termelési ágnak az időjárás és egyéb körülmények következtében. Az 1853. év szeszélyes tele és tavasza próbára tette mind az állattartó gazdák, mind a haszonállatok türelmét. „Szent György előtt egy héttel is fél lábszárig való hó esett... Ha kiment a sertés a mezőre maga lábán, haza hoztad este saruglyán vagy máskép szólva szekeren ... A hideg, szeles esső túlságos volta miatt két hétig is az ólba kelletet tartani, s a mi a nagyobb marhák dolgát illeti, azok is oly éhséget szenyvedtek, hogy sok ember kénytelenségből a marhájával az ágy-szalmáját is meg étette”. Az első adatokból is kiviláglik, hogy a feljegyzések főleg a sertés- és a marhaállományra vonatkoznak. Pontosan nem közli a gazdaság állatállományát, és nem utal a faluban tartott jószágokra. Van egy későbbi adatunk, amely tájékozódásul szolgálhat. A sertések száma 174, a szarvasmarháké 213 volt 1895-ben.50 Míg a sertések fajtájára nézve nincs adat, addig megközelítő pontossággal tudhatjuk, hogy Gömör megyében a szarvasmarhák fajtái között melyek voltak később megtalálhatók.51 Ha a krónikás a marhákról beszél, nem tesz említést a fajtáikról, inkább az etetésük gondjait jegyzi fel. 1857- ben „a mezők ki száradtak, a marháink korán be szorultak, mivel hogy kivel nem tudtak semmit se kapni, ami éhségek lecsilapulására szolgálhatott volna”. 1858- ben ismét a szárazság miatt panaszkodik Balyó József: „Július végéig szénát sem kaszáltunk egy szálat sem, egész aratásig a réten jártak a marhák, de azon se volt semmi mező, sőt ollyan portt vertek rajta a marhák, hogy ha megindultak rajta, asztt mondta volna bárki is, hogy ország útja”. Aztán az idő jobbra fordult, „mező is let, és a saijú növésnek indultt, a marhák szemlátomást kezditek gyarapodni, az idő rájuk úgy szolgáltt, Mind Szent napig kint hálhattak”.52 Ha jó a legelő, sok és kövér a marha, dekonjunkturális időszak következik: „A marhák ára úgy meg csökkenti, hogy egy gyenge borjút 4,5 váltó forintokon lehetett széliébe venni, vagy egy tehenet 40 vagy 50 forintokon”. Az átlagár Gömör megyében ezt meghaladta.53 Előbb csak az állattartás és az időjárás összefüggéseit figyeli a krónikás. Később már az értékesítés lehetőségeiről is szól. Egyre differenciáltabbá válik az adatközlése. 1859- ben tesz először említést a barmok jármolásáxól. Mivel bőséges volt a mező: „a szabad legelőről is be lehetet fogni a vonó erőül szolgáló barmokat is”. 1895-ben a következő adatokat vették fel Iványiban: „Lófogat egyes 7, Lófogat kettes 23, Ökörfogat kettős 8, Ökörfogat négyes 2, Tehénfogat l.”54 1860- ban már nyoma sincs az olcsó állatárnak: „Egy vágott borjúnak az ára, a’ aki már dítséretes volt 40, új forint, vagy 48. Egy tehénnek 80, vagy 90, o. é. kű forint, egypár közönséges ökörnek 240, vagy 280 o. é. forint, a lovaknak nem annyira” volt magas az ára. 80
