Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)

Galuska Imre: Egy gazdálkodási ág a XIX. században a kesznyéteni református egyházközségben

Hajdúböszörmény: „A marhákkal való foglalkozásról az Ekklésia letett.” (1824-25.)

Földes: „Két üsző tavaszi borjú.” (1824.)

Tiszalök: „Vagyon egy 7-ed fűre menő tehene és egy süldő bikája.” (1825.)

Szentmihály: „Két meddő tehén, eggy fijas, két tavalyi üsző, két rúgott borjú, juha 8 darab.” (1824.)

Legnagyobb állománya Ősegének volt: „Az Ekklésiának minden vagyona áll 16 darab szarvasmarhából és az Ur asztalához tartozó együgyü készületekből.” (1824.)

Hajdúnánás: ,Kaszálló nints, az Ekklésia marháji a város szénáin teleltetnek.” (1824.) Nánáson, s valószínűleg a többi helységben is ugyanúgy volt, akárcsak Kesznyé- tenben, hogy az eklézsia jószágainak téli-nyári gondviselését a politia tartotta természetes kötelességének. Azaz: a község funkciójához az is hozzátartott, hogy az eklézsiát fenntartsa.

Feltehető, hogy az eklézsiái jószágtartás nem korlátozódott a Tiszántúli Egyházkerületben csupán a felsorolt néhány egyházközségre. Keresetlen jutottam egy adathoz Mikerpércsről, hol Várkonyi Szilágyi Imre lelkipásztor szerint a múlt század dereka táján szintén élt az egyházközség a jószágtartás lehetőségével.

A helység marhái

A politikai községnek is volt állatállománya: szarvasmarhái, és a múlt században lótartása is. A „helység marhái”-nak a téli-nyári gondviselését - mint már előbb is írtam - az eklézsiáéval együtt, szintén a helység mindenkori valamelyik gulyása látta el. A marhák telelőhelye a „helység akla” volt, később szintén a falu kertyiben vagy kössig kertyiben épült falu óla vagy kössig óla (ójja, istállója).

A helység szarvasmarha-állományát sem csupán bikák alkották, hanem tehenek is. Az idős korosztály elevenen emlékszik még Bórám, erre a tövig marhám, az utolsó köz tehénre, melyet azért tartottak, hogy apaállatokat neveltessenek vele. Nem mindennapi határozószós jelzője azt jelenti, hogy úgy tűnt, mintha lábai sem lennének, mivel kendője vagyis lebernyegje — lebenye — majdnem a földig érvén, azokat rövidebbeknek mutatta. Mondták kössigi tehennek, vagy így is: falu tehene, kössig tehene, s ezeken az elnevezésein kívül, de persze csak mióta a községből kivált a közbirtokosság mint a legeltetéssel járó minden teendők gazdája, jelölték e névvel is: birtokosság - közbirtokosság tehene. Annak előtte volt ezekből a tehenekből több is egyszerre, a szóbeli hagyomány kettőről is tud. Az egyház teheneinek adótartozásba való lefoglalásának az esetéből tudjuk, hogy a két tehenet a községi bíró a község részére megvette. A tenyészbikákat nevelő községi tehén tartásával az első világháború idején hagytak fel, úgy tudják, hogy a gazdasági felügyelő hatóság rendelkezésére, a beltenyésztésből származó leromlás megakadályozásának a célzatával.

K. Kovács Péter a bocsi falu tehenéről írt, már idézett tanulmányában mondja, hogy a falu tehene fogalom, elnevezés néprajzi kutatóink, nyelvészeink körében is ismeretlen.12 íme, a kesznyéteni egyházközség legrégibb kurátori számadásaiban, a Számadások Könyvében pedig ezek az elnevezések találhatók: „Az Ekkla Bikája” (7. p. — 1818.), „Az Ekklézsia Marháját” (18. p. — 1823.), „Az Ekklé’sia Bikáját” (40. p. — 1832.), „az ekkla tehenét” (42. p. — 1833.), „az ekklézsia eggy éves borja” (69. p. - 1844.), „Az Ekklé’sia elesett tinója” (78. p. — 1845.), „az Ekkla esztendős üsző borjúja” (78. p. 1845.); a gondnokok számadási jegyzőkönyvének második kötetében: „az egyház tehene” (1885.) Etc., etc.

5

67