Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)
Galuska Imre: Egy gazdálkodási ág a XIX. században a kesznyéteni református egyházközségben
nevezett Gondnok az Ekklé’sia pénz-Tárába . . Hátha még „Az Ekklésia Tinaját” le nem vágatta és be nem jött volna érte 40 Rft. 18 xr. A múlt század első felében a református egyház területi gyűléseinek még nem volt állandó helyük, hanem felváltva tartották azokat az egyházközségekben. Néhányszor Kesznyétenre is rákerült e vándor gyűlések tartásának a sora: egyházkerületi gyűlést 1800. szeptember 14-én tartottak, 1812-ben április 8—10. napjain az egyházmegye tavaszi közgyűlése tartatott itt. A gyűlés költségeire, tisztességes ellátására az egyházközség Bordás István kiscsécsi ispántól 120 rénes forintot vett kölcsön. Ennek és még más több rendbéli adósságnak elrendezése végett 1815-ben a lakosokra pénzt vetettek ki, de csak 26 Ft 30 xr-t sikerült szedniük a perceptoroknak. Ezért november 12-én „az Ekklésia Marháiból két darab el adódott, egy három esztendős bika, és egy negyed fü üsző” 220 rénes forintért, s ebből adta aztán meg a tartozást kurátor Fodor János azon nyomban az eladás napján. De tellett belőle sok más régi adósság lerovására is: „Cs/eptsényi/ Vladár János Uramnak, ’ki négy esztendőkön t. i. 1810. 1811. 1812. és 1813dik esztendőkben kurátor lévén Supererogált”, évenként felgyűlt túlkiadását, 59 Rf. 29 xr-t megadták. Úgyszintén „Cs. Vladár István volt Curátor Urnák az 1814<lik esztendei Supererogatioját” is, 14 Rf. 57 xr-t. Rektor uramnak, Tóth Istvánnak is ki tudta fizetni a kurátor az az évivel együtt az előző évi elmaradott didactrumot — tandíjat — is, összesen 20 Rf. 24 xr-t. Végül „az Ekkla részére Abonyon árendált egy köblös földért” is lerótták a 4 rajnai forintot. Még egyszer, 1826. március 8-tól 10-ig volt itt helyosztó gyűlés; ennek majd másfél száz forintot kitevő költségét részben ama „fél tsipejü üsző” ára, 27 Rf. fedezte, melyen „Fő Biró Tóth János, és Fodor János jelenléttekben” adott túl az eklézsia kurátora, nemes Cseptsényi Vladár István uram. Előfordult, hogy levágva értékesítették a jószágot: 1840-ben az eklézsia tinaját levágatta a kurátor, bejött érte 40 forint 18 krajcár. Károk is estek egyszer-másszor. Olyankor csak a lenyúzott bőr hozott hasznot. 1815-ben „Egy Tehene az ekklésiának a’ Tiszába el veszvén, a’ boriért adtak hét Rf.” Régen még a farkastól is félteni kellett a jószágot. Bizonyság erre a kurátor 1827. évi számadása, melynek egyik bevételi tételeként olvassuk, hogy „Farkas által meg marczon- gott bika borjú bőrt” adott el 1 Rf. és 15 xr-ért. Gyakran hullott dögben a jószág. 1846-ban csupán két darab volt az állomány, egy tehén és egy hároméves üsző, de mind a kettő megdöglött. Néha még az elhullott állatot is lehetett értékesíteni. 1845. február 7-én „az ekklés’sia elesett tinója húsát Kovács Mihályné” megvette 1 Rf-ért (bizonyára sertéseledelnek). 1850. február 7-én is megdögölvén az eklézsiának egy kétéves üszője, borit 8 forintért, húsát - 96 fontot - 8 krajcárjával 12 forintért adta el Turóczy István kurátor. 1858-ben pedig (május 11-én) „A megdöglött bika húsáért” 10 vft és 7 xr jött be. Bikatartás Az „ekkla marhái’’-пак az áruként való értékesítésen kívül volt még egy más haszon- vételi módjuk, egy különös tartási céljuk, nevezetesen az, hogy tenyésztésükkel az egyház- község a közlegelőre, a község gulyájához vagy csordájához nevelt és tartott apaállatot. Nincs feljegyzés erről a haszonvételi módról, nem maradt fenn róla szóbeli hagyomány sem, de elég bizonyság rá a kurátori számadások között a bikáknak öreg korukban történt eladásáról szóló nem egy bejegyzés. 1830-ban például „Van a’Ns Ekklézsiának: 1. Kilentz esztendős Bikája, 2. három esztendős Bikája. 2 két esztendős üszője, in Summa 5. Darab.” Az itt számon tartott koros bikáról olvassuk a következő, 1831. év számadásának 63
