Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)
Takács Béla: A sárospataki diáktűzoltóság története a XVIII-XIX. században
kedése szerint. Ha az egyleti parancsnok vagy helyettese a támadás folyama alatt jelenik meg, úgy a segédtiszt, mint a támadást vezénylő parancsnoksági tag, jelentést tesz a tett intézkedésekről, s a további teendőkre nézve utasítást kér. Azon esetben, midőn a polgári egylet főparancsnoka az ifjúsági egylet parancsnokától nyomó legénységet kér a hydrophorhoz, az egyleti parancsnok 1-4 vízhordó szakaszt oda vezényelhet, de viszont köteles a polgári egylet parancsnoka gondoskodni arról, hogy ily esetben a hydrophor tömlője ott, hol a legkönnyebb a hozzáférhetés, egy mellék tömlő ággal szereltessék fel, hogy ha a diákok nem képesek saját fecskendőjüket vízzel ellátni, a hydrophor mellék ágát ők használhassák. A védelem befejezése után a leszerelés és sorakozás az egyleti parancsnok rendeletére történik. Az oltási művelet végezte után minden tag vezénylet alatt vonul a szertárhoz, hol a szakaszparancsnokok a jelen volt, s hiányzó tagok számáról jelentést tesznek a parancsnoknak, ki a szerek elhelyezése után szétoszlatja az egyletet.” A tűzvész helyén a parancsnokok sípjellel irányították az oltási és mentési munkát. Ezek a sípjelek nem ötletszerűek, hanem megállapított, a parancsnokok, a kürtös, a tagság által begyakoroltak és egymástól megkülönböztethetők. Felvilágosítást nyújt ebben a tekintetben Kuretska István sátoraljaújhelyi tűzoltó egyleti gyakorló mester kis füzete, mely az összes jelzéseket — sőt még a temetési indulót is — tartalmazza. A füzetet Sárospatakon nyomtatták ki 1879-ben. Címe: „Jelzések kéthangú jelzővel és kürttel. Tűzoltó egyletek részére.” A pataki egyletek a füzetben található jelzések szerint gyakorlatoztak, illetve működtek a tűznél. A fegyelem és a szakszerű felkészültség eredménye lett, hogy a főiskolai tűzoltóegylet minden tűzesetnél kitűnően megállta a helyét. Legtöbbször sikerült megakadályozni a tűz továbbterjedését, az épületek beégését, ami annál is inkább figyelemreméltó, mert ebben az időben Sárospatakon nagyon sok épületnek, parasztháznak a padlása nem volt megfelelően letapasztva. A főiskolai tűzoltóegylet — működésének tartama alatt — összesen 66 tűzesetnél szerepelt. Voltak olyan esztendők, amikor nem volt szükség a tűzoltók munkájára, de volt olyan is, amikor tizenháromszor vonult ki a diáktűzoltóság. Sokszor maguk végezték a tűzoltás munkáját, mert mire a városi csapat kivonult, a diákok már eloltották a tüzet. A városi tűzoltók a község különböző részein laktak, nehezebben tudtak összegyűlni, a diákság azonban túlnyomórészt a kollégiumban vagy környékén tartózkodott, így azonnal a vész helyére siethettek. Az egylet működéséről kiadott jelentések a nevezetesebb tűzesetekről is beszámolnak. 1881-ben a Sárospatakkal szomszédos Józseffalvát a városi és a főiskolai tűzoltócsapat együttes megfeszített ereje sem tudta megmenteni a pusztulástól, a község nagy része leégett, az erős szél miatt a többnyire szalmával és náddal fedett házakat megmenteni teljesen lehetetlen volt. Ugyanebben az évben egy kispataki tűzeset alkalmával az egész egylet hősiesen helytállt, de különösen Nagy Gyula mászóparancsnok tüntette ki magát. 1887-ben a legjelentősebb tűzeset a petrahói volt, ahol Kerekes György VIII. osztályos gimnáziumi tanuló ügyessége és erélye mentette meg a tűz pusztításától a falut. Hasonló eset volt Patakon 1894. február 13-án, amikor a tűzoltó diákság a polgári csapattal közösen este 1/2 11 órától reggel 7-ig küzdött a város öt különböző pontján keletkezett tűz elfojtásáért. A nevezetes esetről így számol be a helyi sajtó: „A sárospataki főiskola veszedelemben volt folyó hó 13-án éjjel. Gazdasági udvarának déli részén egy kis faalkotmány kigyult éppen akkor, amikor a város ésszakkeleti vége, az un. Héce egy része lángokban állt. A délnyugoti irányból zugó szél hirtelen rávetette a lángot a tápintézet, a nyomda stb. fáskamráira s onnan irtózatos erővel vágta rá a régi kollégiumnak maradványára, a 30
