Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)

Kun László: A területi és üzemi munkástanácsok az 1956-os ellenforradalom második szakaszában

A Nemzeti Bizottság november 3-án tartotta utolsó ülését, amelyen minden valószínűség szerint az ipari szakbizottság vezetője által előterjesztett rendelettervezetet vitatták meg.7 s A rendelettervezet az üzemi munkástanácsok és a Nemzeti Bizottság egymáshoz való viszonyát volt hivatva rendezni, a minisztériumok munkájának újraindulásáig kiterjesztette a Nemzeti Bizottság hatáskörét a minisztériumi vállalatokra is azzal a megkötéssel, hogy a testület üzemi kérdésekben az üzemi munkástanácsokon keresztül intézkedik. Állást foglalt a Kommunista Párttal és a szakszervezettel kapcsolatban is, leszögezve: „az üzem területén párt- és szakszervezeti helyiségek nem lehetnek, ezek részére helyet a laktótelepen, városrészekben kell biztosítani. A függetlenített és a vállalat által fizetett párt- és egyéb társadalmi funkcionáriusokat termelőmunkára kell beállítani, jelenlegi beosztásuk megszüntetésével.”76 Ezenkívül a rendezettervezet foglalkozott a munkástanácsok tagjainak bérezésével is — meglehetősen sok visszaélés volt ugyanis ezen a területen —, leszögezve,hogy: „a munkástanácsok munkája társadalmi sztrájkmunka (sic!), mely erkölcsi értéke miatt nem bérezhető.”77

„Hegel megjegyzi valahol, hogy minden nagy világtörténelmi tény és személyiség úgyszólván kétszer kerül színre. Elfeledte hozzáfűzni: egyszer mint szomorújáték, másszor mint bohózat” — írja Marx.78 Bár a miskolci Nemzeti Bizottság és tevékenysége körülbelül úgy viszonylik a világtörténelmi tényhez, mint Borsod a világhoz, a marxi aforizma lényege esetünkben is igaz. Az 1956-os miskolci Nemzeti Bizottság az 1944-ben alakult forradalmi Nemzeti Bizottság karikatúrája volt, kifejezője a modern ellenforradalmak azon törekvéseinek, amelyek a forradalmak intézményeinek és jelszavainak kisajátítására irányulnak. A második miskolci Nemzeti Bizottság a polgári restauráció szerveként alakult meg és tevékenykedett. Összetételéből és határozataiból egyértelműen megállapítható, hogy e polgári restauráció nem valamiféle absztrak posszibilitás, vagy az eseményekben jelentkező egyes résztendenciák utólagos kinagyítása, hanem megvalósult tény volt a megyeszékhelyen: a város irányítása a polgári és revizionista csoportok blokkjának kezébe került, e blokkon belül azonban a revizionisták meglehetősen alárendelt, formális szerepet játszottak.

A blokk polgári csoportjainak, a kisgazdáknak, a szociáldemokratáknak és a „pár- tonkívülieknek” — akik jobbra álltak az előzőektől — tudomásul kellett venni a revizionisták jelenlétét, átvették esetenként a revizionizmus stílusfordulatait is, mivel ez volt az ára, hogy a munkástanácsok eltűrjék őket. Ez azonban nagyon formális és nem a revizioniz- mussal kötött elvi, hanem a revizionistákkal kötött személyi kompromisszum volt. A testület tevékenységének egésze ugyanis a polgári demokratikus keretek visszaállítására, kiépítésére irányult, s a polgári demokratizmus keretei között folyt. A revizionisták jelenléte a Nemzeti Bizottság tisztséget nem viselő tagjai között nem változtatott a testület polgári jellegén, mindössze azt az utat jelezte, amelyet a „sajátos magyar szocializmustól” induló revizionisták néhány nap alatt a polgári demokráciáig megtettek.

Mindezek mellett is hangsúlyoznunk kell, hogy a miskolci Nemzeti Bizottság nem képezett tényleges hatalmi súlypontot a harmadik Megyei Munkástanáccsal szemben. Ebben azonban nem annyira a Nemzeti Bizottság vezetőinek személyes aspirációi, mint inkább az a körülmény játszott szerepet, hogy a fegyveres hatalom az üzemi munkás- tanácsok által támogatott harmadik Megyei Munkástanács kezében volt, s ennek elnöksége a jelek szerint nem kívánt osztozni a hatalmon sem a szociáldemokratákkal, sem a kisgazdákkal. Mindezek alapján nem szabad eltúloznunk a Nemzeti Bizottság tényleges hatókörét. Létrejöttének és tevékenységének vizsgálatát ugyanis nem a testület politikai súlya teszi indokolttá, hanem a polgári pártok hatalomátvételre irányuló — az üzemi munkástanácsok és a harmadik Megyei Munkástanács által korlátok közé szorított — kísérlete szempontjából tanulságos.

237