Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)
Beránné Nemes Éva: Adatok a felszabadulás és a demokratikus átalakulás kezdeteinek történetéhez Miskolcon és Borsodban
A Diósgyőri Állami Vas-, Acél- és Gépgyár üzemeiben is december 7-én megindult a munka. A gyártás feltételei a bombakárok, a robbantások és az üzembénítás következtében nagymértékben hiányoztak, a gyárigazgatóság egyedül a munkásság kezdeményező erejére számíthatott a feladatok megoldásában. Legnagyobb probléma az áramszolgáltatás megindítása volt. A munkásság leleményessége segítségével a Diósgyőri Papírgyártól vettek kölcsön dinamót, ezt meghajtották a felrobbantott nyugati villamos központban megmaradt segédturbinával, az így kapott kevés áramot felhasználták a gázgenerátorok beindítására, s üzembe helyeztek két gázmotoros dinamót. A nyert árammal a vasgyáron kívül Miskolcot is el tudták látni. A gépszíjhiányon az átvonuló hadsereg által széthagyott állatbőrök összeszedésével és kikészítésével segítettek. Megoldották a hegesztési és bányamunkához nélkülözhetetlen karbid, bányarobbantó-anyag, gyutacs előállítását, noha ezek soha nem tartoztak a vasgyár üzemköréhez. Az üzemi élet megindításának motorja a vasgyár szervezett munkásgárdája volt, azok, akik a háború éveiben, a német megszállás idején is derekasan kivették részüket a küzdelmekből. December első felében létrejött az első munkásintézmény, az üzemi tanács, mely nevében a Tanácsköztársaság idején működött szervre emlékeztet, de minthogy 1944-ben nem volt munkáshatalom, nem az üzem tulajdonba vételét képviselte — állami üzemben ez mindenképpen más módon merül fel —, hanem a gyárigazgatósággal együttműködve a helyreállítás és a dolgozók ellátásának szervezését tekintette feladatának. Az üzemi tanács elnöke a szociáldemokrata Kerner Antal lett, a vasgyári szakszervezet régi elnöke, tagjai kommunista és szociáldemokrata munkások voltak, mint Poprádi Pál, Szaszák Béla, Urbancsok Mihály, Oszip István, Ferencz Géza és id. Szaladnya Ferenc, valamint az üzem vezető műszaki gárdájából Obholzer Pál, Korán Imre és még néhány mérnök.5 5 Az üzemi tanács a két munkáspárt együttműködésének, sokszor ellentétes törekvéseiknek adott keretet, minthogy azonban a küzdelem mindig a helyreállítás és a munkásellátás ügye körül folyt, az üzemi tanács működése az alapvető feladatok tekintetében eredményes volt. Szociáldemokraták és kommunisták együttesen törekedtek a munkásellenőrzés körének kiszélesítésére, s küzdöttek azért, hogy a munkásképviselet az üzem vezetésében nagyobb szerepet kapjon. Nehezítette a kibontakozást, hogy mind a kommunista, mind a szociáldemokrata munkásvezetők körében voltak olyanok, akik az osztályellenséget a műszaki értelmiségiekben látták, s a két munkáspártnak folytonos harcot kellett folytatnia, nehogy ez a beállítottság érvényesüljön és akadályozza a helyre- állítást. Borsod másik nagy ipartelepe Ózd, illetőleg a Rimamurány—Salgótarjáni Vasmű Rt. Ózdi Vasgyára. A terület felszabadulása a kormány megalakulása időszakára esik, minthogy azonban a kormány működése még hosszú ideig nem tudott kiterjedni az ország egész területére — a felszabadított országrészekre sem — ,a helyi kezdeményezésnek itt is rendkívül nagy szerepe volt. A gyár vezetését a szovjet parancsnokság az egyik mérnökre, dr. Kovách Antalra bízta, aki a régi alapon szervezte újjá az üzemet: egy-egy üzemegység élére a helyben maradt műszakiak közül állított vezetőt, s a munkásoknak kezdetben nem volt beleszólásuk a vezetésbe. De a helyreállítás itt is csak a munkásság áldozatkészségével indulhatott meg. December 23-án mintegy ezer munkás jelent meg a gyártelepeken, másnap további 1500 állt munkába. Két-három nappal a felszabadulás után helyreállították a víz- és a villanyvezetékeket, majd a romok igen gyors el takarításával megteremtették a termelés feltételeit. 178
