Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)
Beránné Nemes Éva: Adatok a felszabadulás és a demokratikus átalakulás kezdeteinek történetéhez Miskolcon és Borsodban
munkások és a parasztok öntevékeny fellépésében benne volt az az osztályélmény, hogy egyszer már megkísérelték magukhoz ragadni a hatalmat, s a tudatosság igen különböző fokán élt az a remény, hogy miután annak idején a túlerőben levő ellenség kicsavarta a kezükből a fegyvert, az űj helyzetben, a Vörös Hadsereg harcainak eredményeire támaszkodva, győzelemhez jutnak. Ezek a remények azonban nem gátolták, hanem serkentették őket arra, hogy megkezdjék a romok eltakarítását és az élet újraindításának fáradságos munkáját, radikális politikai elképzeléseik hajtóerőt jelentettek. Más kérdés, hogy a proletárdiktatúra azonnali, vagy közeli megvalósításának a gondolata nehezítette a demokratikus erők összefogását, ami pedig a soron következő feladatok szempontjából parancsoló szükség volt, ezért a Kommunista Pártnak nagy erőfeszítéseket kellett tennie — saját sorain belül is —, hogy megismertesse és elfogadtassa politikáját: a független, szabad, demokratikus Magyarországért folytatandó harcot. Ezek a jelenségek és problémák azonban nem a miskolci mozgalom sajátos vonásai, hanem eléggé általánosak voltak, számos vidéken jelentkeztek. A kérdés most már az, hogy erőteljesebben, vagy kevésbé érvényesültek itt, s hogyan hatottak a valóságos viszonyokra. Figyelembe kell vennünk, hogy Miskolcnak jelentős munkásmozgalmi hagyományai voltak, nem csupán a Tanácsköztársaság, hanem a negyedszázados fasiszta uralom idejéből is. Politikai vezető káderállománya részt vett a háború éveiben kibontakozott függetlenségi mozgalomban, kapcsolatban állott a Békepárttal. A miskolci kommunisták közül többen ismerték a pártnak a nemzeti függetlenségért, a demokratikus átalakulásért, a fasizmus elleni küzdelemben az össznemzeti összefogás kialakításáért folytatott politikáját, s az ellenállás idején ezt igyekeztek érvényesíteni. Tevékenységük eredménye, hogy a demokratikus összefogás keretei a kommunisták vezetésével létrejöttek az ellenállási mozgalomban, és jelen voltak a felszabadulás idején. Az antifasiszta, demokratikus program további érvényesítését mutatja, hogy a fel- szabadulás idején a fasizmus elleni harcot nem tekintették befejezettnek, nem csupán katonai vonatkozásban, hanem politikailag sem, ezért a legfontosabb napirenden levő feladatnak a fasiszta propaganda hatásának leküzdését és a fasiszták felelősségre vonásának előkészítését tartották.22 Ugyanerre mutat, hogy a szociáldemokratákkal való együttműködés keresése mellett kapcsolatot teremtettek polgári körökkel, s az ellenálláshoz csatlakozott katonatiszteknek fontos feladatokat szántak. Az élet újraindulását jelzi a felszabadulás nyomában a polgári közigazgatás működésbe lépése, a termelés újrakezdése és a közrend fenntartására karhatalom létrehozása. Mindez elválaszthatatlan a szovjet katonai városparancsnokság kezdeményező szerepétől, a helyzet és a problémák megoldása ugyanakkor nagyarányú társadalmi aktivitást és öntevékenységet követelt. Az élet újraindulásának tényei a megindult forradalmi átalakulás részét képezik, amelyben mindenütt jelen voltak a .kommunisták, hatást gyakoroltak a tömegek cselekedeteire, az élet újraindításának ütemére és jellegére. Tevékenységük jól szolgálta a demokratikus átalakulás ügyét, ennek következtében a lakosság különböző rétegeiben napról napra nőtt a bizalom a Kommunista Párt iránt.2 3 A fő politikai irányvonal kialakításáért és érvényesítéséért folytatott harc során esetenként előfordult a demokratikus program következetlen kezelése. A Szabad Magyar- ország egy-egy cikkében fellelhető a demokratikus program szűkítése, amely a dolgozók körére korlátozza az antifasiszta harc táborát, a demokratikus Magyarország értelmezését „a szabad dolgozók szabad hazája” megjelölésben adja, s előfordult egy alkalommal, hogy a lap a kizsákmányolásmentes, szocialista társadalom ígéretével szólította a lakosságot a helyreállítási munkákban való részvételre.24 169
