Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)
Lehoczky Alfréd: Az ipari létszám alakulása és megoszlásának fő vonásai Borsod megyében a századforduló körül
folyamat szembetűnően jelentkezik az ózdi acél- és kohómű kiépítésénél. Az iskolai anyakönyvekben a gyermekek születési helyének változása jól jelzi e folyamatot. A század elején (a népszámlálási adatokat alapul véve) az ózdi medencében a vasgyári munkások lakóhelyüket tekintve az alábbiak szerint oszlottak meg:25 Megnevezés 1900 1910 A két gyár létszáma Ebből: 3016 3692 helybeli 39,8% 42,0% 5 km-en belül 37,2% 38,4% 10 km-en belül 3,9% 3,8% távolabbi 4,5% 4,5% Részletesebben vizsgálva azt látjuk, hogy a helybeliek aránya (Ózd, Nádasd) 40% körül állapodik meg. A bejáró munkások zömét a közeli 5 km-es körzeten belül lakók teszik ki. 1900-ban négy, 1910-ben ugyancsak négy község volt, melyben 100 főnél több gyárimunkás lakott. Legnagyobb létszám élt Sajóvárkonyban (387, illetve 438 fő), 1910-re lényegesen megnő Bolyok munkáslétszáma (285-ről 415-re), ami a letelepedés eltolódását jelzi, hiszen itt a gyárhoz közel eső beépítetlen területek voltak (Vasvár puszta). Ugyancsak növekszik a Csépányban lakó ózdi (132—178 fő) és a Balatonban lakó nádasdi munkások száma (121—146 fő). Számottevő az Ózddal határos gömöri Urajban lakó munkások száma (58—80 fő). Hasonló a Heves megyéhez tartozó, de Nádasddal határos Bekölce munkáslétszáma (73—68 fő), de a csökkenő létszám már jelzi a kivándorlás hatását. Az öt kilométeres körzeten belül a gömöri Szentsimon létszáma jelentős növekedést mutat (17—46 fő), míg a kedvező fekvésű — a nádasdi iparvasút melletti — Arló (39-40 fő) és Járdánháza (1-7 fő), még lehetőségeihez képest is kevéssé számít munkaerőbázisnak. Az öt kilométeres körzeten kívüli terület nem jelent az ózdi gyár létszámában számba jövő munkaerőbázist a század elején. Ha figyelembe vesszük, hogy a gyár megközelítése ezekből a községekből csak gyalog volt lehetséges (egy-két község kivételével, mely vasút mellett feküdt), úgy ezt természetesnek tarthatjuk, hiszen a 12 órás munkanap mellett további két-két óra gyaloglás már olyan terhet jelentett, amit az emberek alig vállalhattak. A kedvezőbb adottságú községekből mégis megindul a gyárban való elhelyezkedés. Ezek közül Csernely (mely kezdettől fogva munkaerőbázisnak számított) szerepe csökken (30—24 fő), ami a bányászat térhódításával, főleg a somsályi bánya megnyitásával függ össze. Növekszik a gömöri Hangony községből a gyárba járók száma (16—26 fő). Jelentős a nádasdi iparvasúthoz távolabb fekvő, de azt mégis felhasználó Disznósd munkáslétszáma (27—60 fő). Több községből (Sáta, Bóta, Center, Sajónémeti stb.) kisebb számban ugyancsak jártak dolgozni a gyárba. Külön figyelemre méltó a tíz kilométeren kívüli terület lassú bekapcsolódása az ózdi térség munkaerő-szállító területeibe. Ezekről a helyekről csak heti kvártéllyal oldhatták meg a gyári munkavállalást. 1910-ben már 11 fő dolgozik a gyárban Domaházáról, de a Heves megyéhez tartozó pétervásári járás községei a legjelentősebbek. Tornaleleszről 1900-ban 66, 1910-ben pedig már 98 fő dolgozik a két vasgyárban. Bükkszenterzsébet (17—9 fő), Szentdomonkos (—, 14 fő), Fedémes (—,23 fő) jelzik a terület fontosságát az ózdi medence munkaerőbázisaként. Ugyanakkor a változó létszámok azt is jelzik, hogy a feltételek kedvezőtlen volta (a távolság) könnyen más irányba viszi a munkásokat.26 10 147
