Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)
Lehoczky Alfréd: Az ipari létszám alakulása és megoszlásának fő vonásai Borsod megyében a századforduló körül
rendelkezik. Még egy jelenség érdemel figyelmet: az tudniillik, hogy a bányász létszámban növekszik az északi megyékből származó bányászok száma, jelezve, hogy a helyi népességből szükséges létszámot már nem tudták biztosítani. A helyi mobilizálható tartalékok a bányák körzetében kimerültek. Különösen érdekes a nádasdi lemezgyár létszámának alakulását megfigyelni, hiszen ez létrejöttétől módunkban áll. Az 1864/65-ös évben a gyár építésében részt vevő 172 munkás közül 39 volt külföldi, 116 származott az északi megyékből és csak 17 volt a helybeli. A helybeli munkások száma ugyan nő (1870: 58 fő), de az időszak alatt az északi megyékből származó munkások lesznek a meghatározók. Érdemes egy pillantást vetni a munkások bérbesorolás szerinti megoszlására a medencében. Ebből azt látjuk, hogy a külföldi kvalifikált munkások száma elenyészővé válik, továbbá, hogy az északi megyék meghatározó szerepe mellett a helyi munkások előnyomulása is megkezdődött a hierarchiában: mesteremberek és előmunkások (előhengerész, első olvasztár stb.) kerültek már ki soraikból. A század utolsó két évtizedében jelentős fejlődés megy végbe az ózdi térségben: új bányák egész sora jön létre, ami további községek mezőgazdasági népességének bevonását tette lehetővé. A sajóvárkonyi (bánszállási), járdánházi, az arlói, majd pedig a MÁK tulajdonában levő királdi bánya kiépítésével kiterjedt az új munkaerő bevonásának lehetősége. Sáta jobb lehetőséget kap a bányák megközelítésére, Bóta, Sajómercse a királdi bánya közelében jó munkalehetőséget kap. Ugyanakkor a nádasdi bánya leépítése a balatoni bányamunkásokat a gyárba irányítja. A század elején a somsályi bánya megnyitásával kialakul az időszak vonzási bázisa. Az ózdi térségben — mint láthattuk — 1900-ban 4214, 1910-ben pedig 5771 nagyipari munkás dolgozott.24 A fenti időszakban a kereső népesség száma az ózdi járásban 10 499-ről 12 368-ra nőtt. A keresőképességből a három fő foglalkozási csoport az alábbiak szerint részesedett: Létszám % Ágazat 1900 1910 1900 1910 mezőgazdasági 4670 2305 44,5 34,3 bányász 1581 2306 15,1 18,6 ipari 2978 3860 28,4 31,2 Az ózdi térségben a két vasgyár és a négy bánya úgy helyezkedik el, hogy két községet kivéve (Domaháza és Sikátor) egy sem esik a telephelyektől tíz kilométernél távolabb. Figyelembe véve az időszak utazási lehetőségeit (ha vasút nem volt, csak gyalog történhetett), fő munkaerőbázisként az 5 km-en belüli községek jöhettek elsősorban számításba. A gyárak kedvezőbb munkafeltételeket és jobb kereseteket biztosítottak, így a két gyár (ózdi és nádasdi) szívta fel az előnyösebb helyzetben levő tartalékokat, míg a bányák a hátrányosabb helyzetben, illetve a bányákhoz közel fekvő községekből kapták a munkaerő zömét. Kialakult tehát egy sajátos vonzási kérzete az ózdi és a nádasdi gyáraknak, valamint bányatelepeknek. A század elején az ózdi gyár nagyarányú fejlesztése úgy ment végbe, hogy nem eredményezett nagyfokú létszámnövekedést. Az új termelési ágak (kohómű) és az új technológiák (acélgyártásban és hengerműveknél) a létszám bizonyos belső arányváltozásával jár együtt. Ez teszi szükségessé Ózdon a telepítéseket a század első évtizedében (Újtelep). A Rimamurányi létszámának vizsgálata jelzi, hogy a munkásság a vállalat telepei között állandó mozgásban volt, a konkrét üzemszervezési igényeknek megfelelően. E 146
