Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)
Lehoczky Alfréd: Az ipari létszám alakulása és megoszlásának fő vonásai Borsod megyében a századforduló körül
A bányamunkások zöme Borsod megyében a szénbányászatban, kisebb hányada a vasércbányászatban, s elenyésző száma a kőbányászatban dolgozott. A rudabányai vasércbánya létszáma a század elején nem változott. Esetenként — a kivándorlás hatására előállt munkaerőhiány következtében - az 1900-as létszám alá esik. A létszám fő arányaira fényt vet egy 1912-es statisztika: férfimunkások száma: 951 ebből külszíni: 945 föld alatti: 6 vájár: 765 gyermekmunkások száma: ___________95 ö sszesen: 1046 A létszám többsége 1912-ben telepített volt (550 fő), míg a környező községekből 496 fő járt a bányába.8 A szénbányászat létszáma 1900 és 1914 közötti időben 17%-kal növekedett. 1900-ban 4114 munkás dolgozott a borsodi szénbányászatban. Átmeneti csökkenés után 1908-ban emelkedett a munkások száma legmagasabbra (5440 fő), melyet újabb csökkenés követett, s 1913-ban csak 4960 bányász dolgozott a medence bányáiban. A szénbányászat létszáma elsősorban a célbányák erőteljesebb fejlődésének a következménye. A Rimamurányi bányákban 1900 és 1910 között 210,5%-kal növekedett a létszám, míg a kincstári bányákban 127,6%-kal. A Borsodi Rt. (MÁK) bányáiban ugyanakkor 4,9%-kal csökkent. A bányákban a munkások nagy többségét a férfimunkások tették ki. A férfimunkások megoszlása közvetlen összefüggésben volt a bányák termelésének alakulásával. A borsodi bányák e tekintetben kedvező helyzetben voltak: a férfimunkások túlnyomó többsége (79,2%) a föld alatti munkások közül került ki. Különösen akkor szembetűnő ez, ha összehasonlítjuk például Tatabányával, ahol a férfimunkások csak 63,1%-a dolgozott a föld alatt. Hasonló a helyzet a vájárok arányánál is. Míg országosan a férfimunkások 38,1%-a vájár (Tatabányán 32,1%), addig Borsodban 40% fölött mozog arányuk. Az előbbi helyzet főleg a célbányák hatására alakult így, mert itt az osztályozás kevesebb munkást kötött le. Mindez jelentősen meghatározta a termelékenység alakulását. Az egy főre eső teljesítmény a borsodi szénmedencében volt a legnagyobb.9 Az 1910. évi népszámlálás szerint Borsod megye 5262 bányászatban alkalmazott férfimunkása közül 2160 volt a nőtlen és 3102 a házasok száma. Ugyanebben az időben a férfimunkások közül 1271 volt 19 éven aluli. A bányákban jelentéktelen a női munkások száma. Volt olyan bánya is, ahol egyetlen nőt sem alkalmaztak. A gyermekmunkások száma már számottevőbb. Bár a törvény tiltotta 14 éven aluli gyermekek alkalmazását, az üzemek szabályzatai lehetőséget adtak rá. A szabályzatok csak törvényesítették a bányákban kialakult állapotokat, hisz a bányászcsaládok legtöbbje alig várta, hogy a gyermek befejezze iskoláit (vagy sokszor be sem fejezte), és a bányába küldték, mert a családnak az általa keresett fillérekre is szüksége volt. Kevés olyan idős bányászt találtunk, aki ne 12 éves korában kezdte volna a bányászkodást. A szabályok tiltották a gyermekek föld alatti munkára való alkalmazását, a borsodi bányákban mégis több mint 50%-uk a föld alatt dolgozott. Ilyen rossz helyzetet az ország egyetlen bányavidékén sem lehetett találni.10 A bányamunkások között magas a külföldi honosok száma. 1900-ban 743 fő, 1910-ben pedig 333 fő. Különösen magas a MÁK-bányákban (Sajószentpéter, Királd), de Sajókazincon és Perecesen is.11 138
