Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)
Lehoczky Alfréd: Az ipari létszám alakulása és megoszlásának fő vonásai Borsod megyében a századforduló körül
A gépgyártás Borsod megyében a vasúti műhely által válik említhetővé. A vasúti műhely létszáma 1910-re meghaladja a nyolcszázat. Megoszlására alapvetően az jellemző, hogy túlnyomó többsége különböző szakmunkásokból áll. Kívüle a két miskolci gépgyár tartozik e kategóriába. Az ipar egyéb ágaiból számunkra az építőipar bír jelentőséggel. Az építőiparban dolgozók száma 1890 és 1900 között 687-ről 1151-re emelkedik (168,7%), s a következő évtizedben létszáma tovább nő (1518). Ebben az időszakban egyike a legdinamikusabban fejlődő iparágaknak (138,8%). Tagadhatatlanul ez az iparág, melyben a kis-és nagyipar közötti szoros átmenet leginkább jelentkezik. Időszakunkban az iparágon belül kettős tendencia figyelhető meg: egyik oldalon létrejönnek az építési vállalkozók, s az építések zömét már ezek végzik (főleg a nagyobb középületek és lakóházak építését); és a másik oldalon egyre jellemzőbbé válik a vállalkozónál bérmunkát vállaló kőműves és ács kisiparos, akik már alig különböznek az építőipari szakmunkástól. Az iparban végbemenő koncentráció, valamint a műszaki-technikai fejlődés hatásaként az ipari létszám vertikális megoszlása egyre bonyolultabbá és nagyobb hatásúvá válik. A korabeli statisztikából a különböző minőségű munkát meglehetősen nehéz elkülöníteni, mert azt — vállalatoktól függően — rendkívül eltérő módon kezelik, a népszámlálási adatok pedig nem differenciálnak kellően. Az iparban foglalkoztatott létszámot elsősorban a három nagy kategória: tisztviselő, művezető és az egyéb segédszemélyzet (a voltaképpeni munkás) alapján különíthetjük el. A tisztviselők száma viszonylag alacsony. Borsod megyében (Miskolc nélkül) 1900-ban 153, 1910-ben 265 tisztviselőt foglalkoztattak az iparban. Miskolcon ehhez képest viszonylag magasabb a tisztviselők száma: 1900-ban 108, 1910-ben 227 tisztviselő dolgozott az iparban. Diósgyőrben a kereskedelmi tisztviselők száma 1908-ban duplája (96 fő) a műszaki tisztviselőkének (45 fő). Minden műszaki tisztviselőre 90 munkás esett. (16) Ez — országos adatokat figyelembe véve — kedvező arány. Ózdon szinte kizárólag csak műszaki tisztviselőket találunk, mert a kereskedelmi tisztviselők a fővárosban székelő vezérigazgatóságon összpontosultak.12 A bányászat körében különösen kevés tisztviselőt találunk. A népszámlálás adatai szerint 1910-ben az alábbiak szerint oszlott meg a tisztviselők száma a borsodi bányákban:1 3 műszaki kereskedelmi tisztviselő Rimamurányi 8 10 Kincstári 1 8 MÁK 22 2 Kazinci 3Rudabánya 10 2 44 22 1912-ben 21 műszaki tiszt volt Borsod megye bányáiban. Egy műszaki tisztre 331 munkás jutott. A legtöbb bányában nem alkalmaztak mérnököt, a műszaki feladatokat a központok műszaki irányítása mellett művezetők (aknászok) látták el. A kereskedelmi tisztviselők száma (beleszámítva a pénzügyi-bérszámfejtési feladatokat is) a műszaki tisztviselőkhöz viszonyítva szembetűnően magas a MÁK-nál és Rudabányán. A művezető (felvigyázó, mester, főmester, a bányában aknász, főaknász) a koncentrált nagyiparban egyre nagyobb szerepre tesz szert. E réteg a munkásokból emelkedik ki, annak legfelső, tőle sajátosan elkülönült réteg. Ugyanakkor megjelenik az iskolában képzett középvezető réteg is.14 A vállalatoknál — főleg felső rétege — jól fizetett, olykor 139
