Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)
Lehoczky Alfréd: Az ipari létszám alakulása és megoszlásának fő vonásai Borsod megyében a századforduló körül
üzem kategóriába sorolható négy telephelyen dolgozott a nagyipari munkások 48,9%-a. A munkások ilyen mértékű „szétforgácsoltsága” a körzet figyelemre méltó jellemzője. A két előbbi alkörzettel szemben — ahol a körülhatároltság szinte vitathatatlan — a Közép-Sajó vidék nem ilyen egyértelműen körülhatárolható, vitatni lehet Sajószentpéter e körzetbe való sorolását (sorolhattuk volna a miskolci körzetbe is), mint ahogy vitatható, hogy nem képezett-e a megyén belül külön alkörzetet Rudabánya térsége. Mi az előbbi két alkörzet közé eső egész területet Közép-Sajó vidéknek tekintjük, s ebben kifejeződik a körzet egyik legfőbb sajátossága is, hogy ti. e területen az iparfejlődés a századforduló idején még rendkívül változó állapotban volt, nem beszélhetünk megállapodott viszonyokról. A körzetben a viszonylag nem nagy munkáslétszám hét telephely között oszlik meg. A három középüzem azonos arányban részesedik a létszámból, mint az egy nagyüzem (rudabányai vasércbánya) (46,6—46,4%), s a három kisüzemre jut a további 7,2%. Ez a terület a tulajdonosokat tekintve rendkívül heterogén: minden telephely más tulajdonosé. Ágazati szempontból viszont teljes homogenitás jellemző: minden üzem bánya (érc, szén, kő), ami a munkások helyzetére nézve fontos tényezőként szerepel. A század elején — a bányászatban érvényesülő monopolista fejlődés hatásaként — a létszám csak kismértékben (120,4%) növekszik. E növekedés is elsősorban az újból meginduló sajószentpéteri üveggyár következménye. A terület részesedése a megye nagyipari létszámából a század elején csökken (— 2,5%). A megye iparának vázolt területi megoszlása természetes hatással volt a megye társadalmi struktúrájának alakulására, másfelől pedig — fékező hatással — a munkás- mozgalom fejlődésére. Az ipari létszám belső összetétele Az ipari létszám belső megoszlásában (struktúrájában) a munkamegosztás szerinti tagozódás a legdöntőbb. Ennek két vetületét van módunkban vizsgálni: az ágazati megoszlást (melyet horizontális megoszlásnak tekinthetünk), és a termelési folyamatban elfoglalt hely alapján (melyet vertikális megoszlásnak tekintünk). Borsod megye munkásságnak ágazati megoszlására — mint jeleztük — a vasgyártás és a bányászat nyomja rá bélyegét. A vas- és fémiparban dolgozók száma 1890-ben 3561 fő, ami 1900-ra 7928-ra, 1910-re pedig 10 189 főre emelkedik. A növekedés a 19. század utolsó évtizedében rohamos (222,6%), míg a század első évtizedében mérsékelt (128,5%). Részesedése az iparban foglalkoztatottak összlétszámából 35%-nál állapodik meg. A vas- és fémipari létszám nagyipari jellegű, a létszám szinte egészét a vasgyártó üzemek adják. A kivételt a kisiparban dolgozó kovácsok és hasonló munkások jelentik. A három vasipari üzem létszáma (a gyártmánystruktúrának megfelelően) bizonyos eltérést mutat, de alapvetően megegyeznek. Lényeges különbség, hogy Diósgyőrben magasabb a kvalifikált munkások (öntők, kovácsok, lakatosok, esztergályosok) száma. A három vasipari üzem létszámnövekedése is eltér egymástól. A diósgyőri gyárra — a századeleji válság időszakát kivéve — a dinamikus létszámnövekedés jellemző: 1900-ra a létszám ötezer fő körül mozog, 1914-re pedig megközelíti a tízezer főt. A számok alapján a diósgyőri gyárra az extenzív fejlődés jellemző. Az ózdi gyár létszáma mérsékelten növekszik, pedig a termelés lényegesen emelkedik. Az intenzív fejlődés a gyár folyamatos és erőteljes korszerűsítésével függött össze. A nádasdi gyár létszáma - akárcsak fejlesztése — stagnál. 137
