Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)
Nemcsik Pál: A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. fekete könyvei, 1902—1940
A „fekete-könyv” bejegyzései szerint 1902—1912 között Amerika 28 nádasdi vasmunkást csábított el. A Borsodnádasdi Lemezgyár munkáslétszáma 1912-ben 628 fő volt. Szinte jelentéktelennek tűnik ez a 4%, amelyik kivándorlásra szánta rá magát, ez az országos átlag alatt maradt. De idézzünk csak egy-két adatot a szomszédos Gömör megye vaskohászati telepeiről, mindjárt sokkal súlyosabb a helyzet. Nem vehetünk kezünkbe egy korabeli lapot, amely ne siránkoznék azon, hogy tömeges kivándorlás pusztítja a magyarságot. A kivándorlás már nemcsak az agrárproletariátust, hanem a vasipari üzemek munkásságát is tizedeli, pl. Dernőn (Gömör m.).2 8 A „dollárláz” Nádasdot is elérte, s hiába teszik „fekete-könyv”-re a vasmunkást, megtalálja az utat az új világ felé.29 Csak a szomszédos Gömör megyéből 23 000 ember vándorolt ki 1901—1907 között útlevéllel — hát még anélkül —, dacára annak, hogy a vasiparban és bányászatban a kereseti viszonyok itt kiválóak.3 0 Gyakran fordul elő, hogy a munkásra kirótt büntetést a munkás nem fogadja el. PL: „Kovács János. 1912. Büntetését a táblán31 kijavította. Többé fel nem vehető!” 1914-ig csak pénzbüntetés kiszabásáról volt szó. A háborús évek alatt a fegyelmezetlen munkásokat az ideiglenesen erre a célra átalakított fogdába zárták be az üzem területén. Nem a néhány koronás büntetés volt itt a probléma, sokkal inkább az, hogy a munkaadó képviselő elöljáró presztízsén esett csorba. Ez már egyre tudatosabb ellenállás, amikor a munkás revideálni akarja a Munkás Rendszabályokat, amikor egyre nyíltabban fordul szembe a kapitalizmus rendszerével. Néha még arra is felbátorodik, hogy a polgári hatóságnál keressen jogorvoslást. így például: „Ficzere Ferenc. 1907. VII. 24. Leköszönt, de a felmondási időt nem tartotta be, sőt a főszolgabírói hivatalnál jelentést tett. Többé fel nem vehető!” A Rima képviselői tajtékzottak a dühtől, ha egy-egy munkásuk képtelen volt megérteni, hogy a Rima „állam az államban”, s holmi főszolgabíróhoz futni a panasszal felesleges időpazarlás. Hiszen a Rima vezérigazgatója még az „alispánnak is parancsolt”, ahogy a szájhagyomány ma is mondja. A monopolkapitalista társulat a polgári államigazgatás hivatalrendszerét minden szinten képes volt befolyásolni. A munkással szemben így is érvényesíteni tudta hegemóniáját. A mezőgazdasági munkaalkalmak csábítása tavasszal mindig fokozódott. Ennek nem tudott ellenállni azoknak a munkásoknak a csoportja, akikre a Rima csak a téli idénymunkák idején számíthatott. így bélyegezte meg őket: „Göböly József. 1911. VI. 11. Felmondás nélkül távozott, és július elsején kérte a leszámolást; Ipacs Gyula. 1910. V. 19. Leszámolva. Rendes ember, de állandó kimaradozó, és nyáron elmegy. (Téli munkás!)”. Ha összesítjük az önkéntes eltávozok számát, jól érzékelhető, hogy a munkaadónak csínján kellett bánni a munkaerővel. A termelésnek ebben a szakaszában a társulat a gazdasági élet ellentmondásaival került szembe. A fokozódó munkaerőhiány bekövetkezését eredményezik a kivándorlás, a felmondás nélküli eltávozás, a fokozódó migráció, a kapitalizmus egyenlőtlen fejlődésének, és válságszakaszának ismérvei. A századforduló munkásmegmozdulásai, az agrárszocialista mozgalom többek között Borsodnádasdon bekövetkezett eseményei32 a gömöri vasipari telepek munkáját is bénító vasutas-sztrájk,3 3 a munkáslakta településeken különösen nagy érdeklődéssel figyelt országos méretű aratósztrájk,34 de kiváltképpen a közeli bányászsztrájkok táplálták a nádasdi munkásság aktivitását. Az osztályharcos megmozdulásoknak voltak azonban ennél enyhébb megnyilvánulási formái is: ellenszegülés, elégedetlenség, a kereset keveslése. Ilyen esetek: „Kormos 82
