Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)
Újlaki Péter: Adalékok az 1945-ös nemzetgyűlési választások történetéhez Borsod, Abaúj, Zemplén megyékben
nacionalizmusát és keresztény voltát, addig másfelől viszont saját magyarságát hangoztatta — utalva a nevében levő „nemzeti” jelzőre — sőt egy-két alkalommal még antiszemita húrokat is pengetett. (Ez utóbbiért még az SZDP támadását is el kellett viselnie.34) Az NPP programja az egyes disszonáns kicsengések ellenére sok pozitívumot tartalmazott, amelyeket a párt vezetői igyekeztek propagálni. Ilyen volt a földreform, aminek azonban az eddig elért eredményeit szinte ki akarta sajátítani; a közigazgatási apparátus megtisztításának követelése; külpolitikailag pedig a Szovjetunióval való baráti viszony elmélyítése. Valamennyi koalíciós párt választási hadjárata közben nagy érdeklődéssel tekintett a budapesti törvényhatósági választás elé, mert érezték, hogy fontos erőpróba mindegyikük számára és hogy hatással lesz a későbbiekben a nemzetgyűlési választások kimenetelére is. A két munkáspártnak a budapesti törvényhatósági választáson közös listán történő indulását a megyében mindkét párt örömmel, a demokrácia győzelmeként és a reakció vereségeként üdvözölte, bár egyikük sem hagyta figyelmen kívül, hogy a közös listának mindkét oldalon voltak ellenzői is. A közös lista megvalósítását úgy értékelték, mint a győzelem biztosítékát és hogy annak hatása az egész ország számára példamutató lesz. Ez az értékelés azt eredményezte, hogy mindkét pártban túlzott derűlátással várták a törvényhatósági választást. A munkáspártok képviselői mindenütt és minden szinten csaknem kivétel nélkül hittek a választási sikerben és ezt széles körben hangoztatták. Propagandájuk lényege a közös lista, azaz a munkásegység hangsúlyozása volt, amely „biztos záloga a választási győzelemnek”. Ettől és majd a nemzetgyűlési választáson aratandó győzelemtől várták, illetve ígérték meg a gazdasági és közellátási kérdések gyors és igazságos megoldását, a demokrácia kiterjesztését, a politikai stabilitás megteremtését. Úgy vélték, hogy a munkáspártok programja az ország dolgozóinak nagy többsége számára megnyerő volt és ezt megerősíteni látszott a Budapesten szeptember 27-én rendezett hatalmas tüntetés, amely „következtetni enged arra, hogy Budapest dolgozói fölényes többséggel fogják diadalra juttatni a munkáspártok közös lobogóját”.35 A győzelmet váró hangulatot a pártok országos vezetői, akik ellátogattak a megyébe, tovább növelték, erősítették. Elég itt utalni az MKP-ból Farkas Mihály, az SZDP-ből Marosán György és Schiffer Pál látogatásaira. Marosán pl. nemcsak hogy biztos volt a győzelemben, de még a győzelem minimális arányának a lehetőségét is elvetette - szerinte ugyanis a munkáspártok 50—60%-os részesedése gyenge eredményt jelentett volna.36 A felfokozott várakozás után mindkét pártot meglepetésszerűen érte a budapesti választás kimenetele. Külön-külön, de egybehangzóan értékelték az eredményt. Elismerték, hogy győzelmet vártak, de a reakció keresztülhúzta ezeket a számításokat. Megállapították, hogy a Belváros és Buda polgári, sőt reakciós kerületei döntötték el a választás sorsát, szemben a munkáskerületekkel; hogy az FKgP ezzel a sikerrel nyilvánvalóan és tagadhatatlanul „a reakciósok, a fasiszták, a leplezetten vagy leplezetlenül nyilasok búvóhelye lett” — írta a Felvidéki Népszava 1945. október 10-i száma. A várható reakciós előretörés megállítása érdekében a munkáspártok felhívták a dolgozókat az egység fokozására. A túlzott optimizmusnak az volt az oka, hogy a két párt nem látta a valódi erőviszonyokat, azt, hogy az FKgP időközben mindenkit maga mögé állított, aki nem volt a népi demokrácia híve. Ezzel tulajdonképpen még az FKgP sem volt teljesen tisztában és nem hitt maradéktalanul a budapesti sikerben. Éppen ezért már jó előre kinyilvánította a 212
