Rásó József: 1956 dokumentumai Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárban - Acta Archivistica 5. (Miskolc, 1998)

Ismeretlen még ma is, hogy mi volt a pontos oka, hogy meg­történt, de itt belelőttek az ott lévő tömegbe. Kora délelőtt Kucsera telefonéit rendkívül izgatottan, hogy gyorsan mentő­autókat oda. Kovács Jolán elvtársnő nem egyszer telefonált is értük és utánra rohantak be a kórházba őrült sziréüézéteeal, Kucsera nemtudt* necrap.gy*ráBni> hogy hogyan történt, annyit mondott, hogy most azt követelik, hogy adja ki azt, ak i a tűz­parancsot adta, de ő newtudja hogy ki volt az, és azért, hogy aelogyeji nagyobb baj, ő magát adja ki. Innen aztán az egyik halottat feltették egy laposkocsira és végighurcolták a városon, be az üzemekbe. Ugy, hogy októ­ber 26-án Miskolcon is felrobbant a puskaporom hordó. Persze a város olyan lett, mint egy megbolygatott méhkas. Kódig csend volt megyeszerte, nost azonban mi lesz tovább? Jeleztük a dolgot a Központnak. Kossá István elvtárs azt az utasitóst adta, hogy a katonák hagyják el a P,3,-ot, Elküld­tük a katonákat. De ugyanakkor elküldjük az elvtársakat is, csal; 5-6-an maradtunk ott, Grósz elvtárssal a Földvári elvtárs szobáját teljesen átforgattuk és pisztolyokkal berendezkedtünk védekezésre, de a P.B.-ot nemhagyjukmott• JVIa már lehetne rajta vitázni, hogy helyes volt-e vagy nom, de elgondolni is rossz, hogy cseng a telefon mondjuk a járásokból és senki nem veszi fel, vagy a Központ helyzetét nehezítette volna, ha azt kény­telen gondolni, ho^y nincs senki a PB.-n. Azt sem lehetett tudni, hO(_y hogyan alakul a helyzet egy félóra múlva. Azért küldtünk cl mindenkit, hogy ha valami támadás, vagy provoká­ció történik, nelegyen mindenki ott egy helyen. Délelőtt bejöttek a munkástanácstól /a műszaki klubból/, hogy menjen val ás i át hozzájuk, mert költöznek be ÍJ megyei tanács helységébe. Gyárfás elvtárs és Grósz elvt ár ÍJ ment el, Tóth János se menni mer., mert, se maradni, ca-.k jött ment. Egyszer eszembe jutott, hogy felhivora a Kucserát, hogy mi vaa velük? Jelentkezett egy idegen fir.talos h»ng, hogy maga az Déri elvtárs? Mondom neki, hogy mi van ott maguknál? /tudtam, hogy nem a Kucsera az/. Erre mint aki kezében tartja a kagylót de elfordul tőle - hallom, hogy mondja, hogy netörjetek min­dent össze, telefonon beszélek, - és azt mondja nekem, hogy nincs semmi újság, csak még a harmadik emeleten tartják magu>' ' ./.

Next

/
Thumbnails
Contents